Kezdőlap Gazdaság A lakosság mellett a kkv-kat is sújtja az árvíz

A lakosság mellett a kkv-kat is sújtja az árvíz

Az országra törő, évtizedes csúcsokat döntő árvíz nem csak a lakosságot veszélyezteti, de a vállalkozások, a kkv-k számára is komoly kockázatokat jelent – figyelmeztetett Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára Esztergomban.

Az államtitkár megtekintette a védelmi munkálatokat és egyeztetett a szükséges lépésekről a szaktárca szerdai közleménye szerint.

Szabados Richárd kiemelte: nem lehetünk elég hálásak a védekezésben résztvevő önkéntesek és a munkálatokat szervező illetékesek megfeszített munkájáért. A legfontosabb a kármegelőzés – ennek jó példáját látjuk Esztergomban és más településeken, ahol helyi lakosok és cégek együtt veszik ki részüket a védekezésből – írja közleményében az NGM.

Az államtitkár ugyanakkor jelezte: az áradással érintett területen működő kis- és középvállalkozások számára direkt és indirekt módon is komoly károkat okozhat a Dunán és más folyókon levonuló rendkívüli áradás.

A rekordmagasságú vízszint a folyó partjához közeli vállalkozások vagyontárgyait közvetlenül is fenyegeti, míg a védelmi intézkedések – legyen szó útlezárásokról, a szállítások ellehetetlenüléséről, vagy épp a saját vagy a közösség értékeinek védelme érdekében az árvízi védekezésben részt vevő dolgozók hiányzásáról – felborítják a termelés és a szolgáltatásnyújtás rendjét.

A kkv-kért felelős államtitkár szerint most a fő feladat a védekezés, de fontos feltérképezni azt is, milyen nehézségekkel szembesülnek az árvízi helyzetben érintett kkv-k és ezek leküzdésében milyen segítséget nyújthat a kormány.

Szabados Richárd a Vállalkozásfejlesztési Tanács keddi ülésén a szakmai szervezetek segítségét is kérte abban, hogy minél gyorsabban számba tudják venni az érintett kkv-k káreseményeit, amelyek összegzése alapján, szükség esetén a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatot tehet le a kormány asztalára a kkv-k megsegítése érdekében – tájékoztatott az NGM.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.