Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság 181 milliárd forintra pályázhatnak innovációra a kkv-k
No menu items!

181 milliárd forintra pályázhatnak innovációra a kkv-k

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) Plusz két felhívása keretében 181 milliárd forintra pályázhatnak innovációs képességük javítására a kkv-k – közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) .

Tájékoztatásuk szerint októberben több vidéki nagyvárosban (Veszprém után Győr, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen) első kézből kaphatnak információkat a vállalkozók az elmúlt évek legnagyobb, kkv-knak szóló innovációs támogatási programról.

“A magyar kormány innovációs stratégiája, a Neumann János Program kijelölte, hazánk mely területeken válhat még versenyképesebbé. A gyógyszeripar, az orvos-egészségtudomány, a zöld átállás, az agrárium, illetve a digitalizáció területén Magyarország már most is világszínvonalú termékekkel, technológiákkal és szolgáltatásokkal van jelen, ezt azonban tovább kell erősítenünk.

A Ginop Plusz pályázatok egyik célja, hogy minél több kkv tudjon kilépni a nemzetközi piacra, vagyis hogy exportképessé váljanak. A másik törekvés pedig az, hogy a vállalkozásaink minél nagyobb része innováljon”

– idézi a közlemény Bódis Lászlót, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkárát, a NIÜ vezérigazgatóját.

Az október 29-től elérhető, 75 milliárd forint keretösszegű, Kkv-k innovációs képességének támogatása című felhívás keretében termelési, gyártási folyamatinnovációs tevékenységekkel; marketing és/vagy értékesítési innovációs tevékenységekkel; szervezeti innovációs tevékenységekkel (például adminisztratív és menedzsment fejlesztés), valamint logisztikai innovációs tevékenységekkel lehet pályázni. A vissza nem térítendő támogatásra 3-49 közötti dolgozói létszámmal működő kkv-k jelentkezhetnek minimum 20, maximum 50 millió forint értékben – írták.

A november 13-tól elérhető 106,88 milliárd forint keretösszegű, Fókuszterületi innovációs projektek támogatása keretében újdonságtartalommal rendelkező termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésével és előállításával lehet pályázni.

Vissza nem térítendő támogatás igényelhető minimum 300, maximum 800 millió forint értékben kísérleti fejlesztésre, ipari (alkalmazott) kutatásra és kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységekre is (például hardver és szoftver beszerzése, projektmenedzsment, iparjogvédelmi oltalomszerzés). Pályázni olyan, 300 millió forintos árbevétellel rendelkező cégek tudnak, amelyek foglalkoztatotti létszáma legalább 12 fő.

A tájékoztatás szerint az októberi tájékoztató rendezvényeket a NIÜ, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Innovációs Szövetség együttműködése révén, a Nemzeti Fejlesztési Központ részvételével rendezik. További információ: https://niu.hu/hu/events/ginop-plusz-orszagjaro-tajekoztato-esemenyek oldalon érhetők el.

Azon vállalkozások, amelyek érdeklődnek a Ginop Plusz pályázatok iránt, további, ingyenesen elérhető segítséget kaphatnak a Nemzeti Innovációs Ügynökségtől. Innovációs folyamataik erősítésében az IMPULSE, külpiacra lépésükben az XPAND program nyújt számukra támogatást. További információ a Ginop Plusz pályázatokról a palyazat.gov.hu oldalon található – tették hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...