Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nem módosította az alapkamatot a monetáris tanács
No menu items!

Nem módosította az alapkamatot a monetáris tanács

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott keddi ülésén az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék.

A kamatfolyosó alsó széle, az egynapos (O/N) betéti kamat 5,75 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,75 százalék maradt.

Szeptemberben az MNB Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb. A tanács két opciót tárgyalt: a 25 bázispontos kamatcsökkentés és a változatlan kamatkondíciók lehetőségét.

Az MTI közleménye szerint 2024 második negyedévében megtorpant a magyar gazdaság kilábalása. A háztartások fogyasztása emelkedett éves összehasonlításban, valamint a nettó export növekedési hozzájárulása is pozitív volt, miközben a beruházások jelentősen mérséklődtek a második negyedévben.

Az ülést követően kiadott közlemény szerint a szeptemberi kamatdöntés óta a romló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés. Emögött elsősorban a közel-keleti konfliktus éleződése és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatpályájára vonatkozó várakozások felfelé tolódása állt.

A jegybank közölte: 2024 szeptemberében az infláció 3,0 százalékra mérséklődve a jegybanki célnak megfelelő szinten és a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésével összhangban alakult. Az infláció elmúlt hónapokban mutatott változékonysága az idei év végéig fennmarad. A fogyasztóiár-index év végéig enyhén 4 százalék fölé emelkedik. A dezinflációs trend 2025 első negyedévétől folytatódik.

Az MNB előrejelzése szerint éves átlagban idén 3,5–3,9 százalék közötti infláció várható. Az infláció 2025-ben átlagosan 2,7–3,6 százalék között, 2026-ban pedig 2,5–3,5 százalék között alakul. Az inflációs várakozások horgonyzottsága, a pénzügyi piaci stabilitás fenntartása és a fegyelmezett monetáris politika elengedhetetlen ahhoz, hogy a fogyasztóiár-index a jövő évben tartósan visszatérjen a jegybanki célra.

Kitértek arra, hogy a nyár folyamán bejelentett hiánycsökkentő intézkedések támogatják az idei és a jövő évi költségvetési hiánycélok elérhetőségét, amelyhez a kiadások feletti kontroll fenntartása is szükséges.

A monetáris tanács helyzetértékelése alapján a romló nemzetközi befektetői hangulat és a változékony nyersanyagárak együttesen felfelé mutató kockázatot jelentenek a hazai inflációra. A külső kamatkörnyezet a korábbi várakozásoknál lassabb ütemben mérséklődhet, miközben a globálisan meghatározó jegybankok várható kamatpályáját továbbra is bizonytalanság övezi.

Ezen alapján a testület az alapkamatot 6,50 százalékon tartotta. A tanács megítélése szerint a geopolitikai feszültségek újbóli fokozódása, a változékony pénzügyi piaci folyamatok és az inflációs kilátásokat övező kockázatok a kamatcsökkentés szüneteltetését indokolják – írták. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem módosította az alapkamatot a monetáris tanács

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott keddi ülésén az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék, nem változott a kamatfolyosó két széle sem.

JóAutók.hu: csúcsot dönt a használtautó-piac

soha nem látott piaci aktivitást az év további részében erősítheti az euróárfolyam is, ami miatt a korábban használtautó-importban gondolkodó vásárlók egy részének érdeklődése is inkább a belföldi piac felé fordul.

Több ezer diákot mozgat meg a Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi edukációs verseny

A versenyt 2020 ősze óta évente két alkalommal rendezik meg: tavasszal a gimnazisták, ősszel a technikumi és szakképző iskolai tanulók mérhetik össze a tudásukat négyfős csapatokban.

Révkalauz -Munkajogi, versenyjogi és adatvédelmi online rendszer támogatja a vállalkozásokat

A Révkalauz nevű online elérhető rendszer vállalati környezetben könnyen és hatékonyan alkalmazható automatizált szerződéskötési folyamatokat, iratmintákat, belső szabályzattárak létrehozását segítő információkat kínál a megrendelőknek.
Hirdetés

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.

A Revolut magyarországi leánybankjának alapításáról

A Revolutnak továbbá felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesítenie kellene az MNB felé.