Kezdőlap Gazdaság Megjelent a törvény, egy hét múlva már üdülőre is költhető a lakástakarék
No menu items!

Megjelent a törvény, egy hét múlva már üdülőre is költhető a lakástakarék

Illusztráció: Bigstock

A hétfő este kihirdetett törvény alapján üdülőre is fel lehet majd használni a lakástakarék-pénztárban lévő megtakarítást, ráadásul akár már 8 nap múlva. Fontos változás az is, hogy a pénztárak az eddiginél rövidebb idő után is adhatnak lakáshitelt az ügyfeleiknek – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.

A hétfői esti Magyar Közlönyben kihirdették azt a törvénymódosítást, amely szélesebbre tárja a lakástakarékban lévő megtakarítás felhasználási lehetőségeit. A lakástakarék-pénztártól kapott szerződéses összeget csak meghatározott lakáscélokra fordíthatják a szerződők, kedvezményezettek, illetve közeli hozzátartozók, Ezek között eddig lakás, családi ház vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építésére, bővítésére vagy felújítására volt mód (a társasházi, lakásszövetkezeti felhasználás mellett).

Az új törvénnyel már az üdülők is bekerülnek ebbe a körbe, így a szerződéses összeg felhasználható azok vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére is. Üdülőnek minősül az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként (üdülőépület, hétvégi ház, apartman, nyaraló, csónakház) feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró építmény.

A Bank360.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a lakástakarék-pénztári megtakarítás ilyen célú elköltésére nagyon hamar lehetőség nyílik, hiszen a törvénynek ez a része az október 28-i kihirdetést követő nyolcadik napon már hatályossá is válik.

Az új törvény a lakástakarékok által nyújtható hitelek szabályait is megváltoztatta. Ezek szerint lakáskölcsönt csak kiutalt szerződésre és akkor nyújthat a lakástakarék-pénztár, ha a megtakarítási idő elérte a módozat szerinti minimálisat, de legalább a 4 évet, és a szerződéses összeget lakáscélra felhasználták. Az állami támogatásra nem jogosult szerződéses módozatok esetén azonban négy évnél rövidebb minimális megtakarítási idő meghatározásával is nyújthat lakáskölcsönt a lakástakarék. Márpedig a 2018. október 16. után kötött lakástakarék-szerződések minden ilyenek, már nem jár hozzájuk adókedvezmény.

A három működő lakástakaréknak nem kötelező négy évnél korábban is hitelt nyújtani, de ez is olyan ajánlat lehet, amivel versenyezni tudnak egymással. A Bank360.hu szakértői szerint mindeközben persze a tulajdonosaikkal is össze kell hangolni a kínálatukat, hiszen valamennyi lakástakarék olyan bank tulajdonában van (OTP, Erste, MBH), amely maga is nyújt lakáshiteleket.

A törvénymódosítás alapján a lakástakarékokkal alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy és helyi önkormányzat is szerződhet a tulajdonába kerülő vagy tulajdonában álló ingatlanokra lakástakarék esetében a törvényben meghatározott lakáscélok finanszírozása. Ezeknek a szerződéseknek a kedvezményezettjei csak olyan magánszemélyek lehetnek, akik velük munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban vannak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás