Kezdőlap Pénzvilág Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata
No menu items!

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Megtudták a magyar befektetők azt a számot, ami alapján óriási pénznek kereshetnek új helyet. A friss inflációs adat szerint a PMÁP sorozatok kamata 13,9 százalékponttal csökken, ami miatt okkal aggódhat az állam, mi lesz a 7 ezer milliárd forintnyi inflációkövető állampapír sorsa.

Az állomány nagy része gazdagabb privátbanki és prémium ügyfeleknél van. Nekik tanácsadók segítenek jobbra váltani, de még a kisbefektetőknek is azt láthatják, hogy az új PMÁP kamatnál nemcsak az állampapírok között, hanem már bankbetétben is találnak lényegesen magasabbat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Sikerült tavaly megfékezni a fogyasztói árak korábbi években csúcsra járó emelkedését. A KSH friss adatközlése szerint 2024-ben az átlagos éves infláció 3,7 százalékot tett ki az 2023-as 17,6 százalék után. Ez a jó hír viszont hatalmas kamatcsökkenést okoz mindazoknak, akik Prémium Magyar Állampapírban (PMÁP) tartják a megtakarításaikat. Ezek az állampapírok ugyanis többségükben jelenleg 17,85-19,1 százalék közötti kamatot fizetnek, az idei kamatfordulókat követően azonban ez le fog menni 3,95-5,2 százalék közé – írja a Bank360.hu. (Van még két sorozat, amelynek alacsonyabb a kamata, a 2023 novemberében kibocsátott kötvényé 9,9 százalékos, a tavaly februárban piacra dobott PMÁP-é pedig 7,9 százalék. Áprilisban azonban ezek kamata is csökkenni fog 4,2 százalékosra.)

Ez azt jelenti, hogy az összes lakossági és intézményi állampapír magasabb kamatot fizet most, mint amit a PMÁP-ok a kamatfordulójuk után kínálnak. Ez pedig hatalmas mozgást idézhet elő a lakossági állampapírpiacon, hasonlót ahhoz, ami a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) 2022-es tömeges visszaváltása során történt. Ekkor az elszálló infláció miatt éppen a PMÁP-b vitték a pénzüket a befektetők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi stabilitási jelentése szerint 2025-ben mintegy 1300 milliárd forint hozam jelentkezik a háztartásoknál az egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok után, és a lakossági kézben lévő állampapírok közül csaknem 1800 milliárd forint jár le, ebből persze nem mindegyik PMÁP, más állampapírok is kifutnak 2025-ben.

Sok ezer milliárd forint keresi a helyét

A teljes PMÁP-állomány több mint 7 ezer milliárd forint, vagyis a lakosság kezében lévő állampapírok több mint fele van most inflációt követő kötvényben. Három sorozat jár le az idén, az egyik februárban, a másik márciusban, a harmadik pedig májusban, a többi is fizet kamatot, de az új ciklusban már a többségük 13,9 százalékkal alacsonyabbat, mint korábban.

Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője szerint érthető lenne, ha ezek után sokan kiszállnak ebből a befektetésükből, és másikat keresnek helyette. Már az állampapírpiacon is megéri váltani. A PMÁP-ot 99 százalékos árfolyamon váltja vissza az államkincstár, vagyis 1 százalékot veszít az, aki eladja a papírjait. (A bankok és brókercégek ennél eltérő árfolyammal is dolgozhatnak.) Könnyen találni azonban az állampapírok között olyat, amelyik olyan hozammal kecsegtet, hogy ezt az egy százalékos veszteséget gyorsan ledolgozza a PMÁP új kamatához képest. Ráadásul a biztos hozamú és egyszerű megtakarítási lehetőségeket kereső kisbefektetők most azt láthatják, hogy már akár a bankok lekötött betét ajánlatai között is találhatnak magasabbakat. A Cetelem például 6 hónapra évi 6,25 százalékos, 12 hónapra pedig 5,75 százalékos kamatot kínál.

A roham napokon belül elkezdődhet, a legnagyobb PMÁP–sorozat, a 2033/I kamatfordulója ugyanis január 20-ra esik, de a kamatok már pénteken megérkezhetnek a befektetők számláira. Ebben a kötvényben tavaly december 16-án 722,1 milliárd forintnyi megtakarítás volt. A második legnagyobb sorozat, a több mint 650 milliárdos állományú 2027/J kamatfordulója egy héttel később lesz.

Már az első negyedévben eljöhet az igazság pillanata

Már az év első három hónapjában 970 milliárd forinthoz jutnak a háztartások PMÁP-kamatok és lejáratok formájában. Hatalmas összeg keresi tehát az új befektetési lehetőségeket. Ami borítékolható, hogy azok, akik 2023 első felében szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel annak érdekében, hogy PMÁP-ot vásároljanak, biztosan kiszállnak majd. A hitelek kamata ugyanis jóval magasabb lesz, mint az elérhető állampapíroké, tehát megéri inkább visszafizetni a hitel. Ez azonban néhány tízmilliárd forintos állomány lehet csak.

Az MNB tavaly szeptemberben felmérte, mihez kezdenek a befektetők az állampapírokkal, és a válaszadók 74 százaléka úgy nyilatkozott, nem tervezi lejárat előtt eladni lakossági állampapírját, emellett további 19 százalékuk is csak egy részét tervezi értékesíteni, ami mérsékelt portfólióátalakítási szándékot mutat. Emellett a válaszadók csaknem fele azt mondta, hogy újra állampapírba tervezi fektetni az állampapírok által fizetett kamatokat, Csak a 19 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nagyobb összegű kiadásaihoz fogja felhasználni azt, ami magába foglalhatja az olyan, lakásberuházással kapcsolatos döntéseket, mint a lakásvásárlás, házépítés vagy felújítás.

A befektetők állampapírban lévő megtakarításai között azonban óriási különbségek vannak. Egy részüknek csak pár százezer forintja van ilyen értékpapírban, a vagyonosabb, privátbanki befektetők viszont százmilliókat, sőt milliárdokat tarthatnak a magas kamatozású kötvényekben – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett.

Bár 2022 szeptemberétől az ÁKK értékesítési korlátot vezetett be ezekre az állampapírokra, ami eredetileg forgalmazónként és sorozatonként 250 millió forint volt, majd fokozatosan 25 millió forintra csökkent, ezeket a limiteket könnyen ki lehetett kerülni, ha több forgalmazónál is volt számlája valakinek, vagy családtagok nevére vásárolt állampapírt. A portfóliót ezután akár egy azonos számlára össze is vonhatta az értékpapírok transzferálásával.

A szupergazdagokon lehet az államadósság-kezelő szeme

A 7 ezer milliárd forintos PMÁP állomány túlnyomó része vagyonosabb ügyfelek kezében lehet, a valódi kisbefektetők 1000 milliárd forintot tarthatnak ebben az állampapírban. A Bank360.hu írásából kiderül, hogy az értékesítési korlátok dacára az OTP Bank privátbanki ügyfelei is a megtakarításaik 10-20 százalékát tartják most PMÁP-ban, megközelítőleg 900 milliárd forintot.

Kérdés, hogy ezekkel a vagyonokkal mi lesz. Az borítékolható, hogy a privátbanki vagy prémium banki befektetők a versenyképtelenné vált kamatozású PMÁP-ból a kamatforduló után azonnal kiszállnak majd, és egyáltalán nem biztos, hogy az állampapírpiacon maradnak az ebből kapott pénzükkel. Akinek több tízmilliója vagy százmilliói vannak állampapírban, az ingatlanpiacon is találhat magának jó befektetéseket.

Az OTP-nél tavaly a kamatfordulók idején jelentős összeg került vissza különböző lakossági állampapírokba, de befektetési alapokba, egyéb kötvényekbe, strukturált termékekbe és részvényekbe is jelentős pénz áramlott. Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.