Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyar falu program. Közösségi terek újulhatnak meg elsőként
No menu items!

Magyar falu program. Közösségi terek újulhatnak meg elsőként

Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltetett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében – mondta sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: a pályázati kiírások ütemezetten jelennek meg ebben az évben. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések – tette hozzá.

Kiemelte: a pályázatokat a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez, és a pályázatok előfinanszírozottak lesznek.

A falusi közszolgáltatások minőségének javítására 75 milliárd forint áll rendelkezésre. Mint mondta, 18 célterület jelöltek ki, a kedvezményezettek a helyi önkormányzatok és – két esetben – az egyházak lesznek.

Az üresen álló egyházi tulajdonú épületek – volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák – felújítása mellett a programok szervezését, eszközvásárlást és a közösségi életet szervező személyek bérének és járulékának a költségeit is támogatják. Az egyházak pályázhatnak még temetők felújítására is.

Az önkormányzatok bölcsődék és óvodák létesítésre, felújítására, bővítésére, valamint orvoslakások építésére, orvosi rendelők felújítására vagy építésére, orvosi eszközök beszerzésére akár 100 millió forintos nagyságrendben is pályázhatnak.

A kormánybiztos szerint nagy érdeklődésre tarthat számot a belföldi utak és járdák felújítására szolgáló pályázatok. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjármű-pályázataira 5 milliárd forint áll rendelkezésre, valamint 3 milliárd forint a falu- és tanyagondnokok bérezésére.

A kormánybiztos kifejtette, hogy tavaly év végén a kormány elfogadta a falusi útalap és a falusi közszolgáltatások minőségének javítását célzó kormányhatározatokat. Emlékeztetett arra, hogy a program intézkedéseire az idén legalább 150 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések életminőségének a javítására.

A falusi útalap keretében 50 milliárd forint jut idén, két szakaszban fognak megújulni alacsonyrendű utak, több mint 160 szakaszt újítanak fel 430 kilométer hosszan. Egyes munkálatok már márciusban megkezdődhetnek, a további útszakaszok felújítására legkésőbb ősz elején kerülhet sor.

A kormány szándékai szerint 2020-ban 70-80 milliárd forint állhat majd rendelkezésre erre a célra. Ennek érdekében 2,5 milliárdos keretösszeget különít el idén a kormány ezeknek az útszakaszoknak a tervezésére – mondta Gyopáros Alpár.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.