Kezdőlap Edukáció Befejeződött az idei K&H Vigyázz, kész, pénz!
No menu items!

Befejeződött az idei K&H Vigyázz, kész, pénz!

Nagy érdeklődés kísérte az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedőt, amely az ide tanévre a júniusi döntővel véget ért. A mostani versenyre 3438 csapat nevezett, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vetélkedő másfél évtizedes történetében pedig összesen több mint 100 ezer diák mélyíthette el a pénzügyi tudását – közölte a kereskedelmi bank kedden.

Mint megjegyezték, a mostani versenyben a K&H együttműködött a MNB-EduLab Nonprofit Kft-vel, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont fenntartójával, ezzel is segítette a diákokat, hogy minél szélesebb tudást szerezhessenek.

Az idei versenyben 3438 csapat indult országszerte, ami 14 119 diákot jelent 525 iskolából.

Horváth Magyary Voljc Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója elmondta: a döntőben komplex feladatokat oldottak meg, például családi költségvetéssel kapcsolatos döntési helyzeteket elemeztek, plakátot készítettek a fiatalokat érintő pénzügyi témákban, vagy épp a K&H nyugdíjkalkulátora segítségével kiszámolták, mennyit kellene Kápé, a K&H Vigyázz, kész, pénz! blogger apukájának havonta félretennie nyugdíjbiztosításra. A gyakorlatok nemcsak a pénzügyi tudatosságot fejlesztették, hanem arra is ráirányították a figyelmet, milyen fontos már fiatal korban megérteni a hosszú távú öngondoskodás, például a nyugdíjelőtakarékosság jelentőségét.

Az idei versenyen a 3-4. osztályosok mezőnyében a “4.b Milliomosai” névre keresztelt csapat végzett az élen balassagyarmati Kiss Árpád általános iskolából. Az 5-6. osztályosoknak kiírt versenyt a “#KáPé tesók 3” csapata nyerte a szolnoki Szegő Gábor általános iskolából. A 7-8. osztályosoknál az első helyen a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium “Természetes intelligencia” csapata végzett. A 9-11. osztályba járó diákok vetélkedőjében is a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumból nyertek, a “Kápékópé” csapat vitte a prímet – közölte a bank.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...