Kezdőlap Fogyasztóvédelem Élelmiszer-biztonsági razzia - strandbüfék, fagylaltozók kerülnek sorra
No menu items!

Élelmiszer-biztonsági razzia – strandbüfék, fagylaltozók kerülnek sorra

Kép forrása: Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook

A fogyasztók biztonságának védelme érdekében országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve. A vizsgálatok elsősorban a vendéglátóhelyeken, így a fagylaltozókban, strandbüfékben, valamint a nyári fesztiválok kitelepült egységeiben zajlanak – jelentette be keddi közleményében a hatóság.

A szezonális ellenőrzések során a hatóság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások betartására, valamint hangsúlyt kap a fogyasztók megfelelő tájékoztatása is. A nyári hónapok intenzív időszakot jelentenek mind a fogyasztók, mind a szolgáltatók számára. A kellemes időjárás hatására egyre többen látogatják a strandokat, fagylaltozókat és fesztiválokat, így a szolgáltatások iránti kereslet is jelentős mértékben megnő.

Mindez indokolja az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok fokozott ellenőrzési tevékenységét, melynek elsődleges célja a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme – magyarázták a közleményben. A fagylaltozókban és büfékben végzett vizsgálatok kiterjednek a gyártási folyamatokra, az alapanyagok származására és a higiéniai viszonyokra egyaránt. A fesztiválokon élelmiszer-biztonsági és higiéniai ellenőrzésekre kerül sor, melyek során kiemelt figyelmet kap a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának vizsgálata is.

Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke a közleményben kiemelte, hogy “célunk nem csak a hiányosságok feltárása, hanem a jogszabályoknak megfelelő működés elősegítése is, annak érdekében, hogy a fogyasztók a nyári szezon idején biztonságosan, megbízható és szabályosan működő szolgáltatásokat vehessenek igénybe – elkerülve az esetleges kellemetlenségeket. Küldetésünk, hogy támogassuk a vállalkozások jogkövető magatartását a helyes utat megmutatva számukra, ezáltal pedig a vásárlói elégedettséget is növeljük a fogyasztói jogok érvényesítése mellett.”

Az NKFH és a kormányhivatalok a jövőben is folytatják az ellenőrzéseket és mindent megtesznek a fogyasztók biztonságáért. A nyári időszak gondtalan eltöltéséhez elengedhetetlen a fogyasztók megfelelő tájékoztatása, valamint az, hogy az igénybe vett szolgáltatások megfeleljenek az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásoknak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...