Lehet fürdőben és fürdőzve is mozizni! A Széchenyi fürdő CineSpa programja mellett ebben a szezonban strandokra is beköltözik a mozi. A Nagy-Budapest 75 emlékév alkalmából elindul a főváros első vándorkertmozija, a Road Movie – hét kerületben, hét magyar filmsikerrel. Ezek tulajdonképpen olyanok, mint a kertmozik, ám ezúttal különleges helyszíneken lesz a filmvetítés, ráadásul ingyenesen.
A Nagy-Budapest 75 emlékév részeként egyedülálló nyári programsorozattal várja a főváros a mozizás szerelmeseit: Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.
A Budapest Film Zrt. és a Budapesti Művelődési Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat célja, hogy Budapest városrészeinek rejtettebb, szokatlanabb terei is bekerüljenek a kulturális körforgásba, mely egyúttal méltó megünneplése Nagy-Budapest létrejötte 75. évfordulójának.
Minden filmvetítés ingyenesen látogatható, az előadások a sötétedéshez igazodva 20:00 és 21:00 között kezdődnek. A szervezők javaslata szerint érdemes pokrócot, szúnyogriasztót és persze jókedvet magunkkal vinni – a hangulatot Budapest városrészei és a magyar filmtörténet remekei garantálják.
ROAD MOVIE 2025
Dátum | Helyszín | Film | Kezdés |
július 17. | Pesterzsébeti strandfürdő | Csinibaba | 21:00 |
július 24. | Kondor Béla Közösségi Ház | Idő van | 20:30 |
július 31. | RAM | A tanú | 20:30 |
augusztus 21. | Pünkösdfürdői Strand | Sose halunk meg | 20:00 |
augusztus 21. | Bikás Park | Megáll az idő | 20:00 |
augusztus 28. | Pestújhelyi Közösségi Ház | Legényanya | 20:00 |
augusztus 29. | XXII. DunaFok Szabadidőközpont | Macskafogó | 20:00 |
Információk a Budapest Kertmozi oldalon: https://www.facebook.com/budapestkertmozi
A Road Movie 2025 programhoz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is csatlakozott két helyszínnel. A kertmozisorozat július 17-én éppen a Pesterzsébeti fürdőben kezdődik, ahol a kultikus Csinibaba című filmet vetítik. Augusztus 21-én este pedig a Pünkösdfürdői Strandon lehet a Sose halunk meg örök klasszikus filmben elmerülni.
A belépés díjtalan, azonban előzetes regisztráció szükséges: https://jegyek.pesterzsebetifurdo.hu/
A fürdőzve mozizás már harmadik éve visszatérő esemény, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Budapest Film Zrt. ezen a nyáron is közösen rendezi meg a CineSpa – Filmekbe merülve programot a Széchenyi fürdőben. Július folyamán a fürdő kültéri élménymedencéjében tartanak filmvetítéseket. Még két előadás látható a sorozatból: a múlt heti viharos időjárás miatt elhalasztott A legnagyobb showman július 25-én és a Blöff július 29-én.
Információk a CineSpa programról: https://www.szechenyifurdo.hu/cinespa
Budapesti lakcímkártyával rendelkező vendégek 21 órától 50 százalékos kedvezménnyel léphetnek be a fürdőbe, és élvezhetik a különleges mozizás élményeit.