Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Növekvő árbevétel mellett veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Masterplast
No menu items!

Növekvő árbevétel mellett veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Masterplast

A Masterplast konszolidált árbevétele a harmadik negyedévben 44,5 millió euró volt, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatt adózott eredménye 529 ezer euró veszteséget mutatott a bázisidőszaki 1,3 millió euró után – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésében.

A közép-európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata az MTI-nek küldött közleményében kiemelte: a harmadik negyedéves forgalom három év után ismét 40 millió euró fölé emelkedett, ami trendfordulót jelez, míg a EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 129 százalékkal 3,43 millió euróra nőtt.

A növekedést a magyar piacon az állami támogatású programok – köztük az Otthon Start és a Lakhatási tőkeprogram – keresletélénkítő hatása támogatta, míg a régió országaiban is érzékelhetően kedvezőbben alakult a piaci környezet – írta az MTI.

Az őszi hónapokban a lakossági kereslet élénküléséhez érdemben hozzájárult a Masterplast szigetelési kezdeményezése, a Hungarocell felújítási program is. A vállalat gyártókapacitásainak kihasználtsága a növekvő kereslettel párhuzamosan javult, ami érdemben hozzájárult az eredményesség javulásához.

A július-szeptemberi időszakban a Masterplast mintegy 1,5 millió euró pénzügyi veszteséget számolt el a forint kedvezőtlen árfolyam-alakulásai miatt, ami több mint kétszerese a tavalyi értéknek. A pénzügyi eredményt 660 ezer euróval rontották a szerencsi üveggyapotgyár elindulásához kapcsolható kiadások. A jelentésben kitértek arra, hogy a gyárban sikeresen lezárult a tesztidőszak, a termelés több alkalommal elérte a teljes kapacitás szintjét.

Az év első kilenc hónapjában a vállalat árbevétele 7 százalékkal 110,3 millió euróra, az EBITDA 59 százalékkal 5,6 millió euróra nőtt. A Masterplast vesztesége ebben az időszakban 3 millió euróról 5,2 millió euróra emelkedett, a pénzügyi eredmény 3,8 millió euró mínuszt mutatott az előző évi 613 ezer euró után.

A közlemény idézte Tibor Dávidot, a Masterplast elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a régió építőipara és a Masterplast is visszatért a dinamikus növekedési pályára. “Az elmúlt évek kihívásai után mostanra olyan hatékony működést sikerült elérnünk, amelyre stabilan lehet építeni” – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...