Kezdőlap Hírek A klimaváltozás már elkezdődött. Idén még melegebb lesz, mint tavaly
No menu items!

A klimaváltozás már elkezdődött. Idén még melegebb lesz, mint tavaly

A tavalyi év az eddigi negyedik legmelegebb év volt, de brit meteorológusok szerint a következő öt év még melegebb lesz, újabb rekordok dőlhetnek meg.

Az Egyesült Királyság Meteorológiai Irodája, a genfi Meteorológiai Világszervezet (WMO) és két amerikai szervezet, a NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) külön-külön elvégzett elemzése a globális hőmérséklettel kapcsolatban ugyanarra az eredményre jutott: a közzétett jelentések alapján

2018 a negyedik legmelegebb év volt a sorban 2016, 2015 és 2017 után. Ez a négy év együttvéve melegebb volt, mint bármely más négyéves periódus korábban.

Az NOAA adataiból kiderül, hogy 2018-ban az átlaghőmérséklet 14,69 Celsius fok volt, ami 0,79 Celsius-fokkal melegebb a 20. századi átlagnál. Az iparosodás előttihez képest kerek 1 fok a melegedés.

A brit meteorológiai hivatal számításai szerint a következő öt év átlaga 14,73 és 15,27 Celsius fok között várható, tehát melegebb lesz, mint az elmúlt négy évben.

Az elemzések alapján a feljegyzések kezdete óta a 20 legmelegebb évet az elmúlt 22 évben mérték.

Petteri Taala

“Az elmúlt négy évben a melegedés üteme kivételes volt a szárazföldön és az óceánokban is” – hangsúlyozta közleményében a WMO főtitkára, Petteri Taalas.

A tudósok szerint a most közzétett adatok világosan jelzik, hogy folytatódik a hosszú távú klímaváltozás, ami összefüggésben van a levegőben lévő üvegházhatású gázok rekordnagyságú koncentrációjával.

Az ENSZ értékelése szerint a világ jelenleg afelé halad, hogy a Földön 2100-ra 3 Celsius fokkal vagy annál is többel nő az átlaghőmérséklet.

Patrick Verkooijen, a klímaváltozás hatásaival foglalkozó hollandiai Global Center on Adaptation vezetője hangsúlyozta: a WMO jelentése rámutat, hogy “a klímaváltozás nem egy távoli jelenség, hanem már itt is van“.

A szakember figyelmeztetett, hogy további és zöldebb beruházásokra van szükség, a teendők széles skálája a tengerszint emelkedése elleni védekezéstől a szárazságtűrő gabonákig sok mindenre ki kell terjedjen.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.