Kezdőlap Hírek Mars-kutatás. A vörös bolygón élhetnek a sugárzást is tűrő baktériumok
No menu items!

Mars-kutatás. A vörös bolygón élhetnek a sugárzást is tűrő baktériumok

Bizonyos egyszerű organizmusok, amelyek a Föld legszélsőségesebb körülményeivel is képesek dacolni, a Marson is életben maradhatnak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett vizsgálatok szerint – közölte a Német Űrhajózási Központ (DLR).

A DLR által koordinált Biomex (Biology and Mars Experiment) nevű kutatás során különböző organizmusokból, például baktériumokból, algákból, gombákból és zuzmókból vett mintákat tettek ki intenzív UV-sugárzásnak és szélsőségesen ingadozó hőmérsékleteknek 533 napon át az ISS egyik külső felületén. A minták 2016-ban az egyik Szojuz űrhajó fedélzetén jutottak le a Földre az űrállomásról.

“Egyes organizmusok és biomolekulák a sugárzással szembeni hatalmas ellenálló képességről tettek tanúbizonyságot és valódi túlélőként tértek vissza a Földre az űrből” – mondta Jean-Pierre Paul de Vera, a DLR bolygókutató intézetének munkatársa. Kiemelte: bizonyos egysejtű mikroorganizmusok “megfelelő jelöltek lehetnek a Marson is elképzelhető életformák számára”.

“Ez nyilván még nem jelenti azt, hogy valóban lehet élet a Marson. De az ez utáni keresés minden eddiginél jobban foglalkoztatja az űrmissziók következő generációit” – mondta el a kutató.

A Mars körül keringő űrszondák és a felszínén lévő mobillaborok szerint még ma is léteznek a bolygón az élethez fontos feltételek – a légkör, olyan elemek, mint a szén, hidrogén, oxigén, nitrogén, kén, foszfor és jég formájában víz. Magát az életet, vagy annak anyagcseretermékeit azonban nem észlelték a marskutatók detektorai.

A Biomex eredményei megerősítenek egy elméletet, amelyről a kutatók már évtizedek óta vitáznak és amelynek központi kérdése, hogy miként érkezett az élet 3,8 milliárd éve a Földre. Az elmélet abból indul ki, hogy a korai Marson léteztek bizonyos organizmusok, amelyek egy aszteroida becsapódása nyomán messzire lökődtek a bolygótól. A kőzet ilyen módon bekerült a belső Naprendszerbe, ahol egyes darabjai összeütköztek a Földdel, és a bennük lévő organizmusok továbbfejlődtek. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás