Kezdőlap Hírek Lakossági állampapír. Adómentesen, magasabb hozammal - júniustól
No menu items!

Lakossági állampapír. Adómentesen, magasabb hozammal – júniustól

Minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány – tájékoztatott Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte: a júniustól elérhető megtakarítási formával a lakosságnál lévő állampapír-állomány öt év alatt akár meg is duplázódhat, így 2023-ra elérheti a 11 ezer milliárd forintot. Az új konstrukcióval tovább erősödhet a belső megtakarítás és tovább csökkenhet a magyar gazdaság külső sérülékenysége.

A kormány elsődleges célja, hogy a kisbefektetők számára is vonzóbbá tegye az állampapírokat – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: a konstrukcióval egy egyszerű és átlátható befektetési lehetőség jelenik a pénzügyi piacon, hiszen csak egyetlen számla szükséges hozzá, mely az ország bármely pontján könnyen elérhető a Magyar Államkincstár és a Magyar Posta kirendeltségein, a lakástakarék-hálózaton keresztül, valamint a kereskedelmi bankok fiókjaiban is.

A pénzügyminiszter rámutatott: az új konstrukcióval a már meglévő állampapírokhoz képest magasabb kamat érhető el, ami fél év után 3,5 százalék, az első év végén négy százalék, majd ezt követően évente további fél-fél százalékpontos emelkedéssel az ötéves futamidő lejártával hat százalékot jelent. Tehát elmondható, hogy az új állampapírral minden futamidőn nagyobb kamathoz jut a lakosság, mint amennyit az adott futamidőn jelenleg elérhető legjobb állampapír nyújt, ráadásul a nemrég elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a kamat után adózni sem kell – mondta.

Varga Mihály az MTI-nek hangsúlyozta: a lakosság szerepvállalásával még stabilabbá és biztonságosabbá válik az államadósság finanszírozása. A devizaarány a 2011. év végi 52 százalékról 2018-ra 23 százalékra csökkent, a kormány célja, hogy ezt az arányt még tovább mérsékelje.

Azon túl, hogy a hazai lakosság az állam szempontjából megbízható befektető, az állampapírok után kifizetett kamat a magyar családok jövedelmét növeli és a hazai gazdaságot erősíti – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.