Kezdőlap Hírek Szijjártó: a Török Áramlaton keresztül is érkezhet gáz 2020-tól
No menu items!

Szijjártó: a Török Áramlaton keresztül is érkezhet gáz 2020-tól

Magyarország kulcsszereplőnek tekinti a délről érkező gázellátás kiépítésében Bulgáriát, és arra számít, hogy már jövőre vásárolhat gázt a Szerbián és Bulgárián áthaladó Török Áramlat vezetékből – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Bolgár Gazdasági Vegyes Bizottság második ülését követő sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter a testület társelnökeként közölte, hogy a szükséges beruházásokat Bulgária már elindította, Magyarország pedig szeptemberben írja ki a behozatalhoz szükséges kapacitáslekötési eljárást – tette hozzá.

A tárcavezető az MTI jelentése szerint hangsúlyozta, hogy a déli behozatalt felértékeli az Ukrajnán keresztüli gázszállítás esetleges megszűnése, valamint az, ha az amerikai kitermelők megkezdik a fekete-tengeri gáz felszínre hozását. Bejelentette továbbá, hogy a bolgár-magyar energetikai kapcsolatok az atomerőművekhez kapcsolódó szakmai együttműködésekre, engedélyezési és biztonsági tapasztalatcserére is kiterjednek, mivel Magyarországhoz hasonlóan Bulgária is atomerőművet épít.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő már a vezeték Európa irányába való kibővítéséről tárgyalt legutóbb Moszkvában. AzÜzlet.hu
A Török Áramlat fekete-tengeri nyomvonala

A miniszter várakozása szerint a két ország kereskedelmi forgalma 2019-ben meghaladhatja a tavalyi több mint másfél milliárd eurót, a további bővülés érdekében pedig az Eximbank 165 millió eurós hitelkeretet nyitott. Kiemelte egyúttal, hogy a magyar vállalatok alkotják a 8. legjelentősebb befektetői csoportot Bulgáriában, a francia Societe Generale helyi leányvállalatának megvásárlásával az OTP lett a második legnagyobb bank a bolgár piacon, a Richter egyik legfontosabb készítménye pedig felkerült az ottani társadalombiztosítási támogatási listára.

Bulgária gazdasági minisztere a bizottság munkáját értékelve kiemelte a turizmust és a mezőgazdaságot érintő megbeszélések jelentőségét. Emil Karanikolov üdvözölte, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai gyorsan fejlődnek, az áruforgalom tavalyi bővülése pedig várhatóan idén is folytatódik. Közölte: a megbeszéléseken semmilyen érdekellentét nem merült föl, a gázszállítás kiépítésének menetrendjéről pedig ezt követően is folytatódik az egyeztetés.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Aldi piacelsőségi állításait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben

Személyi és szervezeti változások lépnek életbe a Mol-csoportnál

  Saját döntése alapján távozik pozíciójából és a cégcsoporton kívül...

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.
Hirdetés

Hírek

Az Aldi piacelsőségi állításait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán
Hirdetés

Gazdaság

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.