Kezdőlap Hírek Ezermilliárdokból fejleszti a közúthálózatot a kormány
No menu items!

Ezermilliárdokból fejleszti a közúthálózatot a kormány

3200 milliárd forintot fordít a kormány közútfejlesztésre 2024-ig. Az összeg nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből biztosítják – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Vámospércsen, ahol megkezdődött a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakaszának felújítása.

Mosóczi László

Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig.

Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogramról szólva kiemelte: a magyar gazdaság erősödésének köszönhetően a 3200 milliárd forintos forrás nagyobbik hányadát, mintegy 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből biztosítják a fejlesztésekhez.

Az államtitkár elmondta, hogy Hajdú-Bihar megye megközelíthetősége az M3-as és az M35-ös autópálya megépítésével sokat javult ugyan, de a közúti közlekedés lehetőségeinek további fejlesztésére van szükség. Ennek része a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány országhatár közötti több mint 26 kilométeres szakasz burkolatának megerősítése, kiszélesítése.

A 13 milliárd forintos beruházásból idén őszre elkészül a főút 1,6 kilométeres szakasza, amely Vámospércs belterületén halad át, a teljes felújítással pedig 2021 márciusára végeznek.

Emlékeztetett: a magyarországi oldalon 2020-ban létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi összeköttetés. Az M30-as, az M35-ös és az M4-es autópályák kivitelezés alatt álló szakaszainak átadásával 2022-ig magas színvonalú gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Kassa felől a szlovák határtól Miskolcon és Debrecen át a román határig Nagyvárad irányába.

Az útprogram része az M4-es autópálya Berettyóújfalu előtti szakaszainak és az M47-es sztráda Debrecen-Békéscsaba-Szeged közötti szakaszainak előkészítése is – jegyezte meg az államtitkár.

A BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezetről szólva az MTI-nek elmondta: az ITM és az önkormányzat tavaly aláírt megállapodásának célja, hogy a fejlesztési lehetőségeket maradéktalanul kiaknázzák. A kormány ezért csaknem 130 milliárd forintot biztosít infrastruktúrafejlesztésre és közművek építésére, a gazdasági övezet és a város vasúti, közúti elérhetőségének javítására.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás