Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Internetes áruházat indított a Spar
No menu items!

Internetes áruházat indított a Spar

Elindította webshopját a Spar Magyarország, a házhoz szállítási szolgáltatás a fővárosban és 49 környező településen érhető el. A több mint 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt – jelentette be Szalay Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója.

Szalay Zsolt

Ausztriában és Szlovéniában már működik ez a rendszer, de a szoftvert a magyarországi piaci környezethez adaptálták. Az internetes áruház elindításának előkészítése mindegy 30 hónapot vett igénybe, a tesztüzem 11 hónapig tartott – mondta el az ügyvezető igazgató.

Hozzátette, a beruházás költségében benne van egyebek mellett a weboldal fejlesztése, az informatikai infrastruktúra létrehozása, illetve a szükséges áruházi átépítések. Három Interspar hipermarketből, a pesterzsébetiből, a diósdiból és a szentendreiből szállítják ki az online megrendeléseket.

A szállítást nem szervezték ki, saját flottát hoztak létre. Az autókban a Spar alkalmazottai ülnek, így tudnak egységes minőséget biztosítani a vevőknek – hangsúlyozta Szalay Zsolt.

Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy a tervezett induló létszámot feltöltötték, bár a munkaerőhiány nagy kihívást jelent.

Janó Dávid, a Spar e-kereskedelmi vezetője elmondta: a flotta 20 Peugeot Boxer típusú kisteherautóból áll, amelyek raktere alkalmas a hűtésre és a fagyasztásra. A mirelit termékeket speciális akkus hűtő segítségével egészen a vásárló ajtajáig tudják a kellő hőmérsékleten tartani.

Hétfőtől péntekig 8 órától 22 óráig, szombaton 8 órától 18 óráig, kétórás idősávokban rendelhetnek a vásárlók. Az igényelt kiszállításért 499-999 forintot kell fizetni, a személyes (drive-in) átvétel 150 forint költséggel jár, 25 ezer forint feletti rendelésnél a szolgáltatás ingyenes. Vasárnapi kiszállítást nem terveznek.

A drive-in átvevőhelyek a kiszállításban részt vevő hipermarketekben találhatók, ahol a vásárlók az áruházakon kívül, az autójukban ülve, személyesen vehetik át a megrendelt termékeket.

Szalay Zsolt ügyvezető igazgató az MTI kérdésére elmondta: 800 ezer háztartást érnek el a fővárosban és az érintett 49 településen, a következő 18 hónapban erre a területre koncentrálnak. A további terjeszkedésről később döntenek, közben folyamatosan figyelik a piacot.

A várakozásokról annyit közölt: az első teljes évben, 2020-ban egy Interspar méretű áruház forgalmát bonyolíthatják le online, de ezt számszerűsíteni nem kívánta. Kiemelte: hosszú távú befektetésről van szó.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...