Hirdetés
Kezdőlap Hírek Újratervezett a Fundamenta - új termékekkel új piacokra nyitnak
No menu items!

Újratervezett a Fundamenta – új termékekkel új piacokra nyitnak

Új termékeket fejlesztett, és hamarosan új piacokra is belép a Fundamenta-Lakáskassza. Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató egyebek mellett a megújuló erőforrások finanszírozásában, valamint az ingatlan- és az állampapír-közvetítésben látja a jövőt.

Tátrai Bernadett

Tátrai Bernadett különlegesnek nevezte a tavalyi évet, a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavaly októberi eltörlése után a társaságnál újraértékelték a helyzetet, és a változást lehetőségnek tekintették arra, hogy új piacok felé nyissanak. Ebben jól tudnak építeni 900 ezres ügyfélkörükre, kétezres értékesítési hálózatukra és a bevált, lakás-takarékpénztári konstrukcióra. Eddig 1,3 millió ügyfél lakáscélját finanszírozta a társaság, 2022-re 2 millió “lakásálom” megvalósítása a cél – tette hozzá.

Az új, 5-8 éves stratégiában az egyik legfontosabb alappillér a lakáshitelezés lesz továbbra is, de szélesebb körben kívánják kielégíteni a lakáshoz kapcsolódó igényeket. Ökoszisztémát építenek ki, ennek egyik eleme a megújuló erőforrások, ezen belül elsőként a napelem-rendszerek telepítésének közvetítése és finanszírozása lesz. A társaság belép az ingatlanközvetítési piacra is, a cégbíróság már bejegyezte a cégcsoport ingatlanközvetítésre specializálódott leányvállalatát, a nyári, budapesti indulást követően országosan is kiterjesztik a tevékenységet.

A Fundamenta júniusban megkezdi az állampapír-közvetítést is, hálózatában kincstári számlát lehet nyitni. Örülnek ennek a lehetőségnek, nem érzik úgy, hogy konkurenciája lesz a termékeiknek – tette hozzá.

Elmondta: a Fundamenta 2018-ban 8,34 milliárd forint adózás előtti és 6,98 milliárd forint adózott eredményt ért el. A lakáskassza az egy évvel korábbihoz képest 50 százalékkal növelte szerződésállományát. A kamatokkal és támogatásokkal növelt bruttó betétállomány 2018 végére meghaladta az 502 milliárd forintot, 15 százalékkal – 67 milliárd forinttal – emelkedett egy év alatt. A kihelyezett hitelek állománya az előző év végi 343 milliárd forintról 408 milliárd forintra nőtt 2018 végére. A társaság részesedése a lakáshitelpiacon meghaladja a 12 százalékot, a fix kamatozású lakáshitelek terén pedig a piac közel harmadát fedi le.

A Fundamenta egyik legfontosabb alappillére a továbbiakban is a lakáshitelezés marad. Kép: MTI/Kollányi Péter

Morafcsik László vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy a szabályozás változását követően, novemberben bevezetett egyik új termék, a Gondoskodó lakásszámla rendkívül sikeres, már több tíz milliárd forintos állományt kezelnek. Hozzátette, ez bizonyítja, hogy a lakáspénztári termék iránt állami támogatás nélkül is van kereslet, csakúgy, mint Németországban, ahol az állomány 70 százalékához nincs állami támogatás, mert az csak szociális alapon jár.

A Gondoskodó Lakásszámla konstrukció keretében 20-40 ezer forintos befizetéshez 5 százalékos kamatbónusz jár és 2,9 százalékos hitelkamat (4,93 százalék THM) mellett legfeljebb 11 millió forint hitel vehető fel. A másik új termék a Gyarapodó lakáskassza 5-22,5 százalékos kamatbónusszal, havi 20-100 ezer forint befizetéssel, 0,93-2,44 százalékos EBKM-mel, amelynél 5,5 százalékos hitelkamat (7,09 százalék THM) mellett legfeljebb 50 millió forint hitel vehető fel.

Tátrai Bernadett kérdésre kitért arra is, hogy a lakás-takarékpénztárak szabályozásának újragondolása is napirenden van, erről megkezdődött a szakmai munka, reményei szerint ősszel sor kerülhet rá. Az alapfilozófiát megtartva szeretnének bizonyos korlátokat lebontani, hiszen a megtakarítások felhasználására most is ugyanolyan szigorú szabályok vonatkoznak, mint amikor állami támogatást élveztek. Külföldön szélesebb körben – Ausztriában például az oktatás finanszírozására is – fel lehet használni a lakástakarék megtakarítást – mondta.

A tavaly októberi lakás-takarékpénztári roham után két vizsgálat is volt a Fundamentánál, mindkettő azt állapította meg, hogy minden ajánlat rögzítése és feldolgozása a szabályoknak megfelelően történt – mondta az elnök-vezérigazgató. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.