Kezdőlap Gazdaság Kovács Árpád: a 2020-as javaslat a pénzügyi stabilitást tükrözi
No menu items!

Kovács Árpád: a 2020-as javaslat a pénzügyi stabilitást tükrözi

A pénzügyi stabilitást tükrözi a 2020-as költségvetési törvényjavaslat – jelentette ki a Költségvetés Tanács megállapításait ismertetve Kovács Árpád, a testület elnöke szerdán az Országgyűlésben, a jövő évi büdzsé vitájában.

Ahol stabilitás van, ott van gazdaság- és társadalompolitikai mozgástér, és ez látszik megvalósulni immár lassan egy évtizede a költségvetésekben – mondta. Hozzátette: bár minden tervezés hordoz kockázatokat, így a 2020-as is, de a kiemelkedő mértékű tartalékolás miatt a Költségvetési Tanács nem lát elháríthatatlan veszélyt.

Az Országgyûlés a 2020 év költségvetési tervét vitatta meg Fotó/MTI/Kovács Attila

Közölte: a tanács megállapítása szerint a büdzsé tervezetében az előirányzatok alapvetően összhangban vannak a 2018-as előzetes tény- és a 2019-es várható adatokkal, valamint a 2020-ra tervezett makrogazdasági és államháztartási folyamatokkal.

Kovács Árpád elmondta, értékelésük szerint a magyar gazdaság fundamentumai stabilak, sérülékenysége csökkent. A költségvetés ismét dinamikus, 4 százalékos GDP-bővülésre épít, amihez szükség van a növekedés forrásainak, mindenekelőtt a háztartások fogyasztási volumenének emelkedésére – fejtette ki. Jelezte ugyanakkor: a tanács látja annak jeleit, hogy az eddigiekhez képest alacsonyabb ütemű bővülési periódus következhet be a világgazdaságban, és magas a kockázata annak, hogy ez a külkereskedelmi kapcsolatokban jelentősen szűkítheti a magyar gazdaság mozgásterét.

Kovács Árpád kedvezőnek tartják, hogy a központi költségvetés adósságán belül a devizaarány tovább, 15 százalék alá csökken
Fotó/MTI/Kovács Attila

Ennek kivédése, a negatív következmények csökkentése érdekében további, versenyképességet, termelékenységet, hatékonyságot javító intézkedéseket látnak szükségesnek – mondta.

A 2020-ra tervezett bevételekről szólva közölte, az adóbevételeket megítélésük szerint három alapfolyamat határozza meg: a 2010 utáni adóreform – amely a súlypontot a fogyasztást terhelő adók irányába helyezte -, az évek óta tartó gazdasági konjunktúra eredményezte számottevően több bevétel, valamint a beszedett adók arányát jelentősen javító célzott intézkedések, például a pénztárgépek bekötése az adóhivatalba, a közúti áruszállítás elektronikus ellenőrzése, majd az online számlázás bevezetése.

Mindezekre alapozva a 2020-as költségvetés is az adóbevételek dinamikus növekedését tartalmazza, a tanács azonban szükségesnek ítélt a bevételi előirányzatok teljesüléséhez további gazdaságfehérítő kormányzati intézkedéseket – mutatott rá az elnök, majd ezzel kapcsolatban hozzátette: a törvénytervezet véleményezési ideje alatt bejelentett gazdaságvédelmi akciótervbe foglalt adó- és járulékintézkedéseket helyes irányúnak tartják.

A kiadásokkal kapcsolatban Kovács Árpád kifejtette: a jövőre tervezett, a megelőző két évhez viszonyítva szerény mértékű, költségvetési kiadásemelkedés összhangban van a 2019-2023-as konvergenciaprogram célkitűzésével. Eszerint az államháztartás súlya folyamatosan szűkül, s a GDP-hez viszonyítva a kiadás, az újraelosztás aránya – a 2016 előtti évek esetenként 50 százalékot is meghaladó mértékével szemben – jövőre kevesebb mint 45 százalékot tesz ki. A költségvetési hiány tervezett csökkentése alapvetően a kiadási oldalon történik – jegyezte meg.

A központi alrendszer továbbra is három nagy csoportra bontott kiadásaiból folyó (működési) célokra több mint négyötödöt, míg a fennmaradó részt közel azonos arányban hazai finanszírozású felhalmozási kiadásokra és EU-s finanszírozású fejlesztésekre fordítanak – ismertette.

Kiemelt célként megvalósulhat a 2020-ban új intézkedésekkel bővülő családvédelmi akcióterv – mondta, pozitívnak nevezve, hogy a népesedési fordulat elérése támogatja a gazdaság tartós növekedését és végső soron az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát. Rámutatott ugyanakkor, hogy a Költségvetési Tanács alultervezést azonosított a “babaváró” kamattámogatásnál, ugyanis a tervezett hitelkihelyezés megvalósulása esetén a kiadás meghaladhatja az előirányzatot.

A költségvetés a törvényi előírásoknak megfelelően tartalmazza a nyugdíjak inflációval történő emelését; a honvédelmi kiadások összege tovább közeledhet a NATO felé vállalt szinthez; többletforrás áll rendelkezésre gazdaságvédelmi és versenyképességi intézkedésekre – ám a tanács további versenyképességi lépések szükségességére hívta fel a figyelmet -; garantáltak a feltételek a közszférában dolgozók béremelésének folytatásához; és az előző évekénél is nagyobb, a GDP 1 százalékát teszi ki a tartalék.

A testület üdvözölte a költségvetésben szereplő, EU-s módszertan szerint számított 1 százalékos hiánycélt, ami messze jobb a maastrichti kritériumnál és a stabilitási törvényben rögzített követelménynél.

A kitűzött hiánycél elérhetőségét illetően a bevételi előirányzatok teljesíthetőségénél azonosítottak kockázatokat, ám ezeket képesek ellensúlyozni a jócskán megemelt biztonsági tartalékok – mondta.

Az elnök kiemelte: folytatódik az a gyakorlat, mely szerint a három részre bontott központi alrendszerben a működési rész egyenlege – már harmadik évben – nulla, és pénzforgalmi deficit csak a felhalmozási és az uniós költségvetésben keletkezhet. Az egyszeri bevételek nélkül számított strukturális hiány tervezett mértéke már csupán 1,1 százalék, bár még mindig valamivel magasabb a 2020-2022-es időszakra az Európai Bizottság által ajánlott 1 százalékos középtávú költségvetési célnál.

Az államháztartás pénzforgalmi hiánya is alacsony, GDP-arányosan 0,9 százalék, harmada a 2019-re előirányzottnak. Hozzátette továbbá, hogy a stabilitási törvény szerinti államadósság-mutató 68,6 százalékról várhatón 65,5 százalékra csökkenése teljesíti az alaptörvény követelményét.

Kovács Árpád végül elmondta, azt is kedvezőnek tartják, hogy a központi költségvetés adósságán belül a devizaarány tovább, 15 százalék alá csökken, jelentősen hozzájárulva az ország külső sérülékenységének mérséklődéséhez.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.