Kezdőlap Autóipar 41 milliárdból bővít Győrben az Audi
No menu items!

41 milliárdból bővít Győrben az Audi

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét Győrben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. Várakozása szerint az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat, az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első 5 hónapban. Magyarország az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően az új autóipari korszak nyertesei közé került, és erős nemzetközi versenyben, gazdaságpolitikai intézkedéseivel szerzett befektetőket keletről és nyugatról egyaránt – tette hozzá.

Szijjártó Péter az elektromobilitásra kitérve kifejtette, hogy az új technológiák jelentőségét a gazdasági tényezők mellett a politikai folyamatok is növelik. A miniszter úgy látja, hogy a fenntarthatóság még sosem volt ilyen meghatározó az európai gondolkodásban, a környezetvédelmi megközelítés pedig nemzetközi szinten is új versenyhelyzeteket alakított ki.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a karbonsemlegesség 2050-re csak akkor vállalható, ha látszanak az ehhez szükséges fejlesztések pénzügyi eszközei is. Magyarország az észszerűség oldalán állva egyszerre tartja fontosnak a Föld jövőjét és Európa versenyképességét, ezért olyan gazdaságpolitikát támogat uniós szinten, amely sem a környezetet, sem a kontinens iparát nem teszi tönkre – közölte a tárcavezető.

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette, hogy a vállalat e-transzformációs projektje a gyártásra és a fejlesztésre egyaránt kiterjed. Jelentős mértékben bővül az elektromos hajtásrendszerek előállítása a győri üzemben, a fejlesztési központ pedig új műhellyel és tesztpadokkal bővül 2022 végéig – tette hozzá.

Az igazgatósági elnök az autóipar átalakulását meghatározó innovációk közül kiemelte az elektromos meghajtások és a digitális rendszerek jelentőségét. Az Audi Hungária – mint fogalmazott – ezen felül a fenntarthatóságot is meghatározó szempontnak tekinti, hiszen a cégcsoporton belül vezető szerepet játszik az elektromobilitásban. Üdvözölte egyúttal, hogy Magyarország kedvező környezetet teremt a beruházások számára, hiszen úgy látja, hogy ezek nem csupán vonzó és versenyképes munkahelyeket teremtenek, de a magyar gazdaság versenyképességét is erősítik.

Az Audi Hungária győri üzeme az Audi- és Volkswagen konszern központi motorszállítója, amely a kedden bejelentett bővítést követően csaknem 13 ezer munkavállalónak fog munkát adni. Tavaly 2,3 százalékos visszaeséssel 2307 milliárd forint árbevételt értek el. A motorgyártás darabszáma 1 954 301-re esett vissza mintegy 10 ezres csökkenéssel. A vállalat a járműipart érintő változásokkal indokolta a kis mértékű visszaesést, de a tavalyi eredmények ismertetésekor márciusban közölték, hogy idén nem számítanak további csökkenésre, és újbóli növekedést is elképzelhetőnek tartanak.
Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.