Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A kínai jüan árfolyama stabilizálódni látszik, és nincsenek újabb sokkoló fejlemények az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, de a kereskedelmi feszültségek továbbra is izzanak. 

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 53 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 85 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 51 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Csütörtökön a kínai belső piacon 0,2 százalékkal erősödött a jüan a dollárhoz képest, miután a jegybank a vártnál erősebb szinten, de a globális pénzügyi válság óta először a lélektani hetes küszöb fölött, 7,0039 jüan/dollárban határozta meg a középárfolyamot, 43 pippel gyengébben az előző napi 6,9996 jüan/dollárnál.

Némi megnyugvást hozott a piacokra az is, hogy júliusban a vártnál jobban alakult a kínai külkereskedelem. Az export dollárban számított értéke éves összehasonlításban 3,3 százalékkal nőtt, míg az importé 5,6 százalékkal csökkent. Elemzők az export 2,0 százalékos csökkenésére számítottak az előző havi 1,2 százalékos visszaesés után, az import esetében pedig 8,3 százalékos esést vártak a júniusi 7,3 százalék csökkenés után.

Az Egyesült Államokba irányuló kínai export értéke 6,5 százalékkal, az import pedig 19 százalékkal esett vissza, a mérleg 28 milliárd dolláros többlettel zárt Kína javára. A többlet értéke nem sokat változott az előző hónaphoz képest, ez a szint azt jelenti, hogy a Fehér Ház fokozhatja a nyomást Kínára, hogy nagyobb engedményekre késztesse a kereskedelmi tárgyalásokon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára felpattant az előző napi héthavi mélypontokról. Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,92 százalékos pluszban, 57,87 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 3,15 százalékos nyereségben, 52,70 dolláron forgott csütörtök reggel háromnegyed nyolckor.

Szerdán Milánó kivételével nyereségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,38 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,71 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,61 százalékos pluszban zárt. Milánóban – kivételként – 0,45 százalékkal csökkent, míg Madridban 0,54 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,24 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,56 százalékkal emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás