Kezdőlap Fogyasztóvédelem Két hónap, öt szabálysértés - bírság a Wizz Airnek
No menu items!

Két hónap, öt szabálysértés – bírság a Wizz Airnek

Ismétlődő jogsértések miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala első fokon a Wizz Airre. A fapados légitársaság csalódottságát fejezte ki és elnézést kért az utasoktól.

Tuzson Bence

Tuzson Bence államtitkár tájékoztatása szerint a hivatal az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Airrel szemben. Ezekből ötben állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést. Hangsúlyozta: ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok, ezért a kormányhivatal első fokon 300 millió forint bírságot szabott ki, erről tájékoztatták a légitársaságot.

Tuzson Bence kifejtette, “minden esetben a legszigorúbban fellépünk az utasok megtévesztésével, megfelelő tájékoztatásuk elmulasztásával, illetve az ellenük tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben”.

A kormányhivatal a május 25-i Frankfurt-Budapest, a június 6-i London-Budapest, a június 19-i Brüsszel-Budapest, a június 25-i London-Gatwick-Budapest és a június 30-i Marosvásárhely-Budapest járattal kapcsolatban állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést.

A Wizz Air június 25-i London-Gatwick-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, június 30-án pedig a Marosvásárhely-Budapest járatnál a helytelen utastájékoztatás és az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított magatartás miatt indult eljárás.

A légitársaság csalódott

A Wizz Air csalódottságának adott hangot a döntéssel kapcsolatban, leszögezték ugyanakkor, hogy elsőfokú, nem jogerős ítéletről van szó, amelyet tanulmányoznak és további nyilatkozatokat ezzel kapcsolatban nem tesznek.

Hozzátették: az elmúlt három hónapban a Wizz Air több mint 60 ezer repülőjáratot üzemeltetett sikeresen, amelyek közül a nyári főszezonban kevesebb mint 1 százalék szenvedett el jelentősebb késést, vagy kellett törölni a járatot. A Wizz Air elnézést kért az utasoktól és azt írta, mindent megtesznek, hogy csökkentsék a működési zavarokat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a múlt héten közölte, hogy elfogadta a Wizz Air kötelezettségvállalását egy másik kifogásolt ügyben, a Wizz Flexszel kapcsolatban, így a szolgáltatást 2010 óta igénybe vevő fogyasztóknak együttesen 250 millió forint kompenzációt fizet a légitársaság, és a díjkülönbözetet is megkapják azok, akik igénybe vették a szolgáltatást és az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára, mégis a magasabbat kellett kifizetniük.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.