Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számítanak az elemzők

BÉT – Iránykeresésre számítanak az elemzők

Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a piaci szakértők.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kisebb elmozdulásokat vár a nyitásban, illetve a nap folyamán újabb csökkenésre számít a BÉT-en.

Közölte: szerdán jelentősen alulteljesített a magyar részvénypiac, aminek hátterében elsősorban a Mol jelentős árfolyamesése állt. Az olajtársaság papírjának mozgása a csütörtöki kereskedésben kritikus lehet, amennyiben sikerülne visszakapaszkodni a 2900-2920 forintos tartományba, pozitív korrekció indulhat, ellenkező esetben azonban folytatódhat a csökkenés. Az OTP jegyzése a 12 200 forintos szintnél kapaszkodott meg, a közelben több fontos támasz is húzódik, így folytatódhat az oldalazó mozgás. A Richter és a Magyar Telekom képe sem pozitív, mindkét részvény árfolyamában folytatódhat a lassú lecsorgás – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy csütörtökön a CIG Pannónia gyenge eredményt közölt. A vállalat adózott eredménye 610 millió forintos veszteség volt, amelyet a cég két oknak tulajdonít. Egyrészt a nem-élet szegmensben az olasz határon átnyúló kezesi biztosításokon bekövetkezett jelentős káreseményeknek, amelyek a csoport eredményét nettó 692 millió forinttal rontották. Másrészt a Konzum részvények bevonásán realizált 1,057 milliárd forint árfolyamveszteségnek.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint továbbra is az eladók dominálhatnak a magyar piacon. A szerdai kereskedést követően csütörtökön sem számít erős napra, amit iránykeresés jellemezhet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,69 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 39 648,21 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb esést a Mol szenvedte el.

A Mol árfolyama 80 forinttal, 2,70 százalékkal 2886 forintra esett, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 40 forinttal, 0,33 százalékkal 12 290 forintra erősödtek, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,48 százalékkal 418 forintra gyengült, forgalma 585,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 28 forinttal, 0,57 százalékkal 4852 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.