Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Nem egyetlen gén okozza a homoszexualitást - átfogó tanulmány
No menu items!

Nem egyetlen gén okozza a homoszexualitást – átfogó tanulmány

Nem létezik egyetlen “meleggén”, rengeteg génvariáns és a környezet együttes hatására választhat az egyén azonos nemű partnert – állapította meg egy kiterjedt tudományos kutatás, amely a szexuális viselkedés biológiai alapjait vizsgálta.

Mintegy félmillió ember DNS-én és szexuális tapasztalatain alapuló adatokat elemezve a tudósok arra jutottak, hogy több ezernyi, de nagyon kis hatású génvariáns köthető a homoszexuális viselkedéshez.

A Science című tudományos lapban bemutatott kutatási eredmények szerint a genetikai markerek közül mindössze öt kapcsolható össze szignifikánsan az azonos neműek iránti vonzalommal, de a kutatók szerint még ezek is távol állnak attól, hogy egyértelműen meghatározzák a személy nemi preferenciáit.

Andrea Ganna

Andrea Ganna, a finnországi Molekuláris Orvostudományi Intézet biológusa, a kutatás egyik vezetője szerint ezeknek nagyon kis hatásuk van, összességében a résztvevők által megnevezett homoszexuális viselkedés kevesebb mint egy százalékában játszhattak szerepet.

Ez a kis genetikai befolyás azt jelenti, hogy alapvetően nem genetikai alapú tényezők hatnak. Inkább olyan tényező, mint a környezet, a neveltetés, a személyiség hatása a jelentősebb annak befolyásolásában, hogy az illető milyen szexuális partnert választ

A minden eddiginél kiterjedtebb kutatás kérdőíves válaszokat és a teljes genomra kiterjedő asszociációs vizsgálatok (Genome-wide association study, GWAS) eredményeit elemezte.

Az információk az amerikai 23andMe génvizsgáló cég és a brit Biobank adatgyűjteményéből származnak. Több mint 470 ezer ember adott le DNS-mintákat és az életmódra vonatkozó információkat a két vállalkozásnak. Ganna szerint a korábbi vizsgálatok kicsik és kis hatásúak voltak.

Zeke Stokes

Melegjogi aktivisták üdvözölték a tanulmányt. Mint kiemelték, “még több bizonyítékot szolgáltat arra, hogy melegnek vagy leszbikusnak lenni az emberi élet része”.

Ez az új kutatás megerősíti azt a régóta vallott nézetet, amely szerint nincs meghatározható mértéke annak, mennyire befolyásolja a természet és mennyire a neveltetés azt, hogy valaki homoszexuális lesz-e vagy sem” – mondta Zeke Stokes, a GLAAD amerikai melegszervezet munkatársa.

 


Az azonos nemű szexuális viselkedésre vonatkozó statisztika az Egyesült Királyság Biobankjában

( A ) Az Egyesült Királyságban a Biobank azon résztvevőinek százaléka, akik legalább egy azonos nemű szexuális partnerrel rendelkeztek ( függőleges tengely ), a résztvevők születési ideje ( vízszintes tengely ).

( B ) A legalább egy azonos nemű partnerről jelentő résztvevők között azoknak, akiknél nagyobb az azonos nemű partnerek aránya ( vízszintes tengely ), nagyobb reprodukciós hátrányuk. Született gyermekek száma ( függőleges tengely ).

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...