Kezdőlap Világgazdaság Rangsor - márkák és értékek. Nagy az átrendeződés
No menu items!

Rangsor – márkák és értékek. Nagy az átrendeződés

Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is. Európában is messze lemaradva állunk a sorban.

A Brand Finance piackutató vállalat “Nation Brands 2019” kimutatása alapján az Egyesült Államok vállalatai rendelkeznek a legnagyobb márkaértékkel, 27,7 ezer milliárd dollárral, ami 7,1 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest.

Az összesített márkaérték rangsorban Kína követi második helyen az Egyesült Államokat, a kínai cégek márkaértéke azonban 40,4 százalékkal növekedett egy év alatt annak ellenére is, hogy az eltelt idő alatt vállalatai az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus keretében számos korlátozó intézkedésnek voltak kitéve.

A kutatóintézet a kínai cégek márkaértékét 19,5 ezer milliárd dollárra becsüli a 2018-as 13,8 ezer milliárd után, ami akkor szintén a második helyet biztosította Kína számára a rangsorban.

A kínai és amerikai cégek közötti márkaérték-különbözet 12 ezer milliárd dollárról 8 ezer milliárd dollárra csökkent egy év alatt.

Kínát nagy lemaradással követi a rangsor harmadik helyén vállalatai 4,8 ezer milliárd dolláros, az előző évinél 5,6 százalékkal alacsonyabb márkaértékével Németország.
A japán cégek 25,9 százalékkal növelték 2018-ról 2019-re márkaértéküket 4,5 ezer milliárd dollárra és ezzel a negyedik helyre léptek előre a rangsorban, helyet cserélve Nagy Britanniával.

A brit cégek márkaértéke 2,5 százalékkal 3,8 ezer milliárd dollárra csökkent.
Franciaország megőrizte hatodik helyét a rangsorban cégei márkaértékének 3,9 százalékos csökkenésével 3,1 ezer milliárd dollárra.

India a kilencedik helyről a hetedikre lépett előre 18,6 százalékos növekedéssel, 2,6 ezer milliárd dolláros márkaértékkel. Kanada a hetedik helyről a nyolcadikra csúszott le, 1,8 százalékkal 2,2 ezer milliárd dollárra. Dél-Korea a tizedik helyről lépett feljebb a kilencedikre 6,7 százalékos növekedéssel 2,13 ezer milliárd dollárra. Olaszország 4,8 százalékos növekedés kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megőrizze a tavalyi nyolcadik helyét a feltörekvő országokkal szemben, így 2,11 ezer milliárd dollárral a tizedik helyre csúszott vissza.

A magyar cégek márkaértéke az előző évivel megegyező 52. helyen áll a 2019-es százas listán.

Lengyelország megőrizte a 22. helyét, Románia a 47. helyre csúszott le a 43.-ról, Csehország a 35.-re a 33.-ról. Részletes márkaérték adatok nem állnak rendelkezésre.

Általában is megfigyelhető, hogy a fejlett, iparosodott országokban a márkaérték stagnálása vagy csökkenése vált a jellemző folyamattá, míg a fejlődő térségekben lendületes növekedés vette kezdetét.

Olyannyira, hogy a kínai 40,4 százalék is csak a tizedik legnagyobb volt a rangsorban. Kazahsztán például 41,9 százalékkal, Törökország 46,5 százalékkal, Egyiptom 50,1 százalékkal növekedett. A legnagyobb bővülést Ghána érte el, 67,1 százalékosat, igaz nem túl magas szintről. A fejlődő országok átlagos növekedése harmincszorosa volt a fejlett országok átlagos növekedésének. A részletes lista itt érhető el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Összefogással javítható a magyar hagyma piaci pozíciója

Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásának erősítésével növelhető.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Dráguló ingatlanok és hitelroham: indul az Otthon Start

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd  pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.