Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Karácsonyi készülődés - 50 ezer forint ajándékra
No menu items!

Karácsonyi készülődés – 50 ezer forint ajándékra

A családok átlagosan 46 760 forintot költenek karácsonyi ajándékokra, ennek felét online – ez derült ki a Vatera  felméréséből.

Egyre tudatosabban választjuk ki a meglepetéseket, a kutatásban résztvevők kétharmada november végére mindent beszerez, 36 százalékuk ezt december elejére vagy utolsó pillanatra hagyják.

A kutatásban résztvevő felhasználók közel 50 ezer forintot költenek ajándékokra karácsonykor. A válaszadók fele 20 000 – 50 000 forintot tervez kifizetni, a kitöltők majdnem ötöde (18 százalék) pedig 50 és 100 ezer forint közötti összeget szán a meglepetésekre. Elenyésző, mindössze minden huszadik ember költ még ennél is többet.

Általában jellemző, hogy a tavalyihoz hasonló összeggel számolnak a megkérdezettek az ünnepekkor. Az online piactér két évvel ezelőtti kutatása is ezeket az eredményeket hozta, tehát annak ellenére, hogy az árak évről évre emelkednek, az ajándékokra szánt összeg állandósulni látszik.

Az online piactéren átlagosan 20 százalékkal nőtt a forgalom a karácsony előtti 3 hónapban az év többi részéhez képest 2017-ben és 2018-ban, a tranzakciók darabszáma tekintetében pedig 10 százalékos volt a növekedés ugyanezen időszakban. Bár azt várnánk az ünnepi időszaktól, hogy ajándékok után kutatva az új termékek eladása kiugróan megnő az online piactéren, ehhez képest 2017-ben 2 százalékkal, 2018-ban csupán 1 százalékkal emelkedett az év többi részének átlagához képest. Így a karácsonyi szezonban a kosarakba került termékek kétharmada használt (2017-ben 64 százalék, 2018-ban 66 százalék) volt.

Ez nem is olyan meglepő, hiszen a fogyasztói árak emelkedése mellett ugyanazt az összeget kell beosztani ajándékokra, és a használt, ám hibátlan árucikkek ára jelentősen alacsonyabb. Mi több, igazán különleges kincsekre is bukkanhatunk. Mindemellett ez a tendencia alátámasztja a mai trendeket is, miszerint igyekszünk tudatos, minimalista életvitelt követni, így akár használt termékeket is ajándékozunk.

A válaszadók háromnegyede vesz valamilyen szépségápolási terméket ajándékba. A felmérésben résztvevők 69 százaléka könyvet is ajándékoz, 60 százalékuknak pedig gyerekjáték, legó is kerül a virtuális vagy bolti kosarába. A top 5 ajándéktípusba az elektronikai cikkek kerültek még be, a válaszadók 59 százaléka tervezi, hogy ajándékoz kütyüt idén. A kutatás arra is kitért, hogy a vásárláskor milyen szempontokat vesznek figyelembe a felhasználók. A válaszadók többsége összehasonlítja a hasonló termékek ár-érték arányát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...