Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság ÁSZ-elnök: minden családban kell egy "pénzügyminiszter"
No menu items!

ÁSZ-elnök: minden családban kell egy “pénzügyminiszter”

Akárcsak a kormánynak, a családoknak is újra kell tervezniük a költségvetést, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra érdemes helyezni – hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék honlapján közzétett írásában.

Domokos László. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Domokos László szerint lakossági szinten is fontos, hogy a kormány intézkedései mellett a családok is újra tervezzék a költségvetésüket.

Jelen gazdasági helyzetben egyik napról a másikra több ezer munkavállaló munkahelye szűnik meg, felmérések szerint mindössze a lakosság egyharmadának van váratlan helyzetekre félretett pénze, ez aggasztó – hangsúlyozza Domokos László.

Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a “pénzügyminisztert”, aki rendszeresen átnézi a számlákat, meghúzza a kiadásokat – fogalmazott az ÁSZ-elnök.

A pénzügyi egyensúly eléréséhez arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan takarítsák meg az első ezer forintot, azután lehetőleg a következő ezreket, hiszen a családnak és a társadalomnak egyaránt az egyik legnagyobb értéke a biztonság, illetve a pénzügyi biztonság – tette hozzá az ÁSZ elnöke.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.