Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Munkahelyteremtő bértámogatás - 80 milliárdos kerettel
No menu items!

Munkahelyteremtő bértámogatás – 80 milliárdos kerettel

Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indult, amely hetvenezer ember munkába állását segíti – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól, a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása.

Bodó Sándor

A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program – emelte ki Bodó Sándor.

A részleteket ismertetve elmondta: jelenleg mintegy 160 ezren vannak azok az álláskeresők, akik álláskeresési járadékot vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapnak. Leginkább őket tekintik célcsoportnak, őket szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra, mert aktív tudással, ismeretekkel rendelkeznek, így alkalmasak arra, hogy gyorsan el tudjanak helyezkedni.

A továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt a 9 hónap alatt elérheti a személyenkénti támogatás a nettó 1 millió forintot.

A kérelmeket a munkaadók hétfőtől nyújthatják be a területileg illetékes járási, vagy Budapesten a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Ezúttal is arra törekedtek, hogy a lehető legegyszerűbb módon, a legkisebb adminisztráció mellett lehessen benyújtani az igényeket – jelezte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy a részletekről a munka.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ha nincs szükség hiánypótlásra, a hivatalok a kérvényeket 8 napon belül elbírálják, így az érintettek mielőbb hozzájuthatnak a támogatáshoz.

A kormány célja továbbra is az, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni, illetve minél több munkahelyet tudjon teremteni, legalább annyit, amennyit a koronavírus-járvány okozta helyzet elvett – hangsúlyozta Bodó Sándor.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás