Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitottak a New York-i indexek

Pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken. A kőolaj ára emelkedik.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,28 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,23  százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,47 százalékos erősödéssel indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen mozogtak a New York-i tőzsdenyitáskor. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,08 százalékos erősödést jelzett, miközben a frankfurti DAX-30 index 0,27 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,03 százalékkal gyengült. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,19 százalékkal állt csütörtöki záróértéke alatt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1892 dollárt adtak a kora reggeli 1,1873 dollár után.

Az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 5 centtel 45,55 dollárra csökkent, ugyanakkor a nyugati féltekén irányadó WTI 2 centtel 43,06 dollárra drágult.

Az arany ára unciánként 1,80 százalékkal (34,05 dollárral) 1966,50 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...