Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Agrárkamara: 2020-2030 között évente 17 milliárd forint jut öntözési célú fejlesztésekre
No menu items!

Agrárkamara: 2020-2030 között évente 17 milliárd forint jut öntözési célú fejlesztésekre

A hatékony és fenntartható vízgazdálkodás elérésének érdekében a kormány 2020-2030 között évente 17 milliárd forint állami forrást biztosít öntözési célú fejlesztésekre – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Áder János köztársasági elnökkel a vízgazdálkodást érintő kérdésekről és a fúrt kutakról. 

A megbeszélés egyik témája a köztársági elnökkel és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) vezetőségével az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt vízgazdálkodási törvény volt – tudatta a kamarai elnök.

Elmondása szerint a találkozón egyetértettek abban, hogy a magyar mezőgazdaság létfeltétele és fejlődésének egyik sarokpontja az öntözés, amelyet kizárólag fenntartható módon szabad megvalósítani.

A NAK elnöke ismertette: míg a csapadék mennyisége az elmúlt 110 évben 10 százalékkal csökkent, addig a középhőmérséklet a globális tendenciákkal összhangban nő. A csapadék mennyisége, eloszlása meglehetősen hektikus. Annak ellenére, hogy Magyarország a felszíni vizeket tekintve víztermelő országnak számít, mezőgazdasági területeinek még a legaszályosabb években is csak 2 százalékát öntözi, ami az uniós átlag negyede.

A NAK korábbi vízigény-felmérése szerint jelenleg kevesebb mint 100 ezer hektáron öntöznek, és 270 ezer hektárra érkezett be új öntözési igény.

Elmondta, hogy 2015-ben az aszály miatt kukoricából országosan 6,4 millió tonnát takarítottak be a 2014. évi 9 millió tonnához képest, és a termés csökkenése 100 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az agráriumnak. Öntözéses gazdálkodással az öntözés nélkülihez képest az Agrárkutató Intézet (AKI) adatai szerint növényfajtától függően 25-45 százalékkal magasabb termésátlagok érhetők el, a foglalkoztatásbővítő hatás pedig akár 50 százalék is lehet – tette hozzá.

A NAK elnöke szerint az öntözést gátló tényezők között szerepel a forráshiány mellett az, hogy nem áll rendelkezésre a felszíni víz. Ugyanakkor a birtokméret és -szerkezet, valamint az adminisztratív terhek sem kedveznek az öntözőterületek kialakításának.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke kiemelte: egyetértettek abban is, hogy a teljes kútállományt úgy kell nyilvántartásba venni, hogy a gazdák számára ez következményekkel – bírsággal, büntetéssel, szankcióval – ne járjon. Szükségesnek nevezte, hogy intenzív fejlesztés kezdődjön a felszíni vizek hasznosítására, amelyhez jelentős forrásokat kell bevonni.

Kiemelte, hogy kutat létesíteni az elkövetkezendő időszakban kizárólag szakemberrel lehet, engedélyeztetni és nyilvántartásba venni szükséges, a kútról a műszaki paraméterei mellett tudni kell, hogy vízügyi szempontból lehetséges-e fenntartása és működtetése.

Meggyőződése szerint a felszíni vizek hasznosítása, a termelés diverzifikálása – új növényféleségek termesztésbe bevonása – a klímaváltozás miatt csak öntözéssel lehetséges. Ma már nemcsak szabadföldi zöldségek, hanem gyümölcsöket sem lehet magas minőségben öntözés nélkül termeszteni.

Kérdésre válaszolva az Országgyűlés alelnöke elmondta, hogy a kútfúrásos törvényről a módosítását követően az őszi ülésszakban szavazhatnak újra a honatyák.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás