Kezdőlap Pénzvilág Varga Mihály: Az adósságmutató idén a GDP 72,9 százalékára csökkenhet
No menu items!

Varga Mihály: Az adósságmutató idén a GDP 72,9 százalékára csökkenhet

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság – mondta el Varga Mihály az MTI-nek a KSH  jelentését kommentálva.

Az előző évekhez hasonlóan a kormányzati szektor hiánya 2017-ben is a kitűzött 2,4 százalékos hiánycél alatt, 2,2 százalékon teljesült, az év végi államadósság pedig 2016-hoz képest úgy csökkent 2,6 százalékponttal, hogy az adatsorban már az Eximbank is szerepel – ismertette a tárcavezető kiemelve, hogy a korábbi adatközléshez képest a tavalyi GDP-arányos államadósság 0,3 százalékponttal lett alacsonyabb.

Varga Mihály

Mint mondta: a mostani jelentés számai a tavaszihoz képest teljesebb képet mutatnak, hiszen már a zárszámadási adatokat, a költségvetési és statisztikai jelentéseket is figyelembe vette. A KSH friss adatsorából az is kiolvasható, hogy nemcsak a tavalyi növekedés volt nagyobb, hanem a 2016. évi is 0,1 százalékponttal kedvezőbben alakult, 2,3 százalékot ért el – emlékeztetett Varga Mihály.

A tárcavezető kiemelte: az idei évre a kormány változatlanul 2,4 százalékos uniós módszer szerinti hiánycél teljesülésével számol. A központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok pénzforgalmi egyenlege 1979,1 milliárd forintot érhet el, mivel a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus pénzeinek felhasználása várhatóan 2019-ben és 2020-ban éri el csúcspontját, vagyis az uniós társfinanszírozás is ezekben az években tetőzhet.

Idén a kormány továbbra is jelentős mértékben megelőlegezi az uniós forrásokat. A prognózis számol azonban azzal, hogy még az idei év hátralévő részében több százmilliárd forintnyi uniós pénz érkezik Brüsszelből, az ezzel ellentétes híresztelések nem megalapozottak. A maastrichti adósságmutató idén várhatóan a GDP 72,9 százalékára csökkenhet, vagyis a konvergencia programban tavasszal jelzett 0,4 százalékpontos adósságcsökkenés teljesíthető – közölte a pénzügyminiszter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.