Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyar elnök az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa élén
No menu items!

Magyar elnök az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa élén

Tóth Ádám. Fotó: notar.hu

Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét választotta elnökévé a több mint negyvenezer közjegyző európai képviseletét ellátó Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE).

A kamara sajtóügynöksége közölte: Tóth Ádám személyében először lett egy évre a szervezet vezetője egy az unióhoz 2004 után csatlakozó tagállamban működő közjegyző. A CNUE soros elnöki feladatait 2021-ben a magyar közjegyzőség látja el.

Az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsát 1993-ban alapították Brüsszelben, feladata a közjegyzőség európai uniós érdekképviseletén túl, hogy fórumot teremtsen az új fejlesztések bemutatásának és bevezetésének. Huszonkét teljes jogú tagból áll, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2004-ben csatlakozott a szervezethez.

A kamara kiemelte: a közjegyzői gyakorlat változását, az új technológiák fejlesztését és elterjedését a világjárvány jelentősen felgyorsította.

A magyar közjegyzőség élen jár a digitalizációban, ezért a soros elnökség nagy hangsúlyt helyez a digitális újításokra a CNUE 2021. évi programjában.

A magyar vezetőség kiemelt feladatának tekinti a 21. század legmodernebb technológiái, a blockchain alapú adattárolás, az okos szerződések, valamint a mesterséges intelligencia folyamatos figyelemmel kísérését és alkalmazását a közjegyzői gyakorlatban.

A tájékoztatás szerint a magyar tagközjegyzőség egyik célja az együttműködésben, hogy az európai közjegyzők a mindennapi jogi munkában minél inkább építhessenek a technológia adta lehetőségekre. Ennek részeként javasolják a tisztán elektronikus közjegyzői dokumentumok elterjesztését, az egymással kompatibilis elektronikus aláírások létrehozását és a külföldi felhasználásra szánt okiratok elektronikus felülhitelesítésére szolgáló e-Apostille eljárás széles körű bevezetését.

Tudatták azt is: a magyar elnökség azért dolgozik 2021-ben, hogy a huszonkét európai tagközjegyzőség számára stabil és hosszú távú digitális együttműködés alapjait fektesse le, amely támogatja a közjegyzői tevékenység állandó modernizálását.

Tóth Ádám 1998 óta működtet irodát Budapesten, 2004 és 2007 között a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese, 2007 óta a testület elnöke, 1996 óta vesz részt a közjegyzőség nemzetközi szervezeteinek munkájában, 2004-től tagja a Közjegyzők Nemzetközi Uniója állandó tanácsának, 2015-ben, illetve 2019 és 2021 között a CNUE igazgatótanácsának is tagja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...