Kezdőlap Hírek Árpádháziak. Új emlékérme-sorozatot indít az MNB
No menu items!

Árpádháziak. Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Szent István király tiszteletére 500 ezer forint névértékű arany, illetve 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank.

A kibocsátással a jegybank egy új emlékérme-sorozatot indít “Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” elnevezéssel. A sorozat a történeti hűség megsértése nélkül tíz uralkodóra fókuszál, melyet az előzetes tervek szerint kétévente egy új taggal bővít az MNB.

A Szent István államalapító királyunk tiszteletére kibocsátott emlékérme a program legnagyobb értékű darabja. A korhű forrásmotívumokon alapuló emlékérmék grafikai terveit Tóth Zoltán ötvösművész készítette.

Az emlékérmék előlapján középen a Szent István király által – “Lancea Regis” felirattal – veretett dénár hátlapja alapján készült ábrázolás látható, melyet tíz darab keresztmotívum vesz körbe. A templomként értelmezhető éremképi elem utal Szent István államalapító és egyházépítő szerepére, pénzkibocsátói tevékenységére, míg a keresztmotívumok Szent István uralkodásának egyik legjelentősebb eredményét, a tíz egyházmegyéből álló magyar egyházszervezet kiépítését reprezentálják.

Az emlékérmék hátlapján központi motívumként az 1031-ben eredetileg miseruhának készült koronázási palást Szent Istvánt ábrázoló részletének megjelenítése látható. A koronázási paláston látható Szent István egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása, amelyen a koronás király baljában országalmával, jobbjában hatalmi, királyi jelvényével, a lándzsával jelenik meg.

Mindhárom emlékérme átmérője 34 milliméter, szélük sima, szélfeliratos. Az 500 ezer forintos címletű emlékérme 999 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 31,104 gramm (1 uncia). A 15 ezer forintos címletű emlékérme 999 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya – hasonlóan az arany változathoz – 31,104 gramm. A 3000 forintos színesfém változat réz és cink ötvözetéből készült, súlya 23,40 gramm.

Az arany és ezüst emlékpénzekből tükörfényes kivitelben 500 és 5000 darab, a színesfém változatból 5000 darab bronzpatinázott változatot bocsátanak ki.

Az emlékérméket a Magyar Pénzverő Zrt. gyártja és forgalmazza. A Szent István király ezüst emlékérme – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a kibocsátást követő 3 hónapig, a 3000 forintos címletű színesfém emlékérme egy évig a rajta szereplő névértékkel azonos áron vásárolható meg. Az arany emlékérmék vásárlási lehetőségét közjegyzői sorsolással koordinálja a Pénzverő – közölte a jegybank.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...