Kezdőlap Világgazdaság Eurostat: Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliség
No menu items!

Eurostat: Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliség

Meglepő módon nem emelkedett, hanem csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben novemberben, már a második egymást követő hónapban. A legnagyobb munkanélküliséget Spanyolországból, a legkisebbet Csehországból jelentették.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint novemberben az euróövezet 19 tagállamában 8,3 százalékra, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 7,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással számolva.

Mindkét blokkban 0,1 százalékponttal csökkent a mutató értéke októberhez képest. Elemzők enyhe emelkedést, 8,5 százalékos rátát vártak az euróövezetre.

Egy évvel korábban, 2019 novemberében az euróövezetben 7,4 százalékon, az EU-ban pedig 6,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Tavaly márciusban, a koronavírus-járvány kezdetén az euróövezetben 7,1 százalékon, 2008 áprilisa óta a legalacsonyabb szinten állt a munkanélküliségi ráta. Az Európai Unió 27 tagállamában 6,4 százalékon stagnált a mutató, ami a havi statisztikai adatok közlése, 2000 januárja óta a legkisebb érték volt.

A pandémia miatt munkavállalók százezrei kerültek utcára Európában, de az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) korábbi becslései szerint az EU-tagállamok kormányai a válság csúcsán több mint 40 millió munkahelyet mentettek meg a rövidített munkavégzés államilag támogatott programjaival.

Az ETUC arra figyelmeztetett, hogy veszélybe kerülnek az érintett munkahelyek, ha ezeket a programokat leállítják.

Tavaly novemberben 15 millió 933 ezren kerestek munkát az Európai Unióban, számuk 222 ezerrel csökkent az előző hónaphoz képest. Az euróövezet országaiban 13 millió 609 ezren voltak munkanélküliek, 172 ezerrel kevesebben mint októberben. Az egy évvel korábbival összevetve az EU-ban 1 millió 795 ezerrel, az euróövezetben pedig 1 millió 425 ezerrel volt nagyobb a munkanélküliek száma tavaly novemberben.

A legnagyobb európai gazdaságban, Németországban 2019 novemberében 3,2 százalékon, tavaly novemberben pedig 4,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Franciaországban az októberi 8,6 százalékról 8,8 százalékra ugrott a mutató, ami nagyobb a 2019. novemberi 8,2 százaléknál. Olaszországban az októberi 9,5 százalék után 8,9 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta novemberben, míg egy évvel korábban 9,6 százalékon állt a mutató.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát novemberben is Csehországban regisztrálták, 2,9 százalékost, majd Lengyelország következik 3,3 százalékkal, illetve Hollandia 4,0 százalékkal. A helyzet Spanyolországban a legrosszabb, 16,4 százalékkal (novemberi adat), illetve Görögországban 16,1 százalékkal (szeptemberi adat).

Magyarország esetében az Eurostat statisztikájában az októberi az utolsó adat: 4,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, emelkedett az előző havi 4,4 százalékhoz képest.

Egy évvel korábban, 2019 októberében 3,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta Magyarországon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,