Kezdőlap Autó Palkovics légszennyezés ellenes járműipari kolalíciót hirdetett meg
No menu items!

Palkovics légszennyezés ellenes járműipari kolalíciót hirdetett meg

A járműipar szereplőinek összefogását kezdeményezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Automotive nemzetközi autóipari és beszállító szakkiállításon, hogy koalíciót alkotva tekintsék át a járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új európai szabályozás hatását a magyar autóiparra, és tegyenek javaslatot a célértékek megvalósíthatóságára.

A miniszter a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy október elején a környezetvédelmi tanács luxembourgi ülésén  2030-ig a járművek károsanyag-kibocsátásának a 2021-es szinthez képest való 35 százalékos csökkentéséről született döntés, ez alól mentességet kaptak a kis volumenű, úgynevezett niche gyártók, Magyarországon ilyen a Suzuki. Döntöttek arról is, hogy a célokat félidőben, 2023-ban felülvizsgálják.

Palkovics László kiemelte, Magyarország fontosnak tartja a párizsi éghajlatvédelmi megállapodás végrehajtását, amihez szükséges a közlekedésben is a károsanyag-kibocsátás csökkentése. A magyar álláspontban 30 százalékos csökkentést szerepelt, Magyarország a szavazásnál tartózkodott, jelezve, hogy továbbra is a 30 százalékot tartja elfogadhatónak, nem támogat más értéket.

A miniszter hangsúlyozta: elérték, hogy a niche gyártók mentességet kapjanak, ezért a luxembourgi döntést a Külgazdasági és Külügyminisztérium diplomáciai, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai sikereként értékeli.

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) ügyvezető titkára a sajtótájékoztatón azt mondta, szükséges az érintettek közötti együttműködés. Hozzátette, hogy a kutatás-fejlesztésben a károsanyag-kibocsátás csökkentését segítő új közlekedési technológiák fejlesztése, az alternatív hajtáshoz szükséges infrastruktúra, köztük a töltőállomások kiépítése, a jogi szabályozás megkerülhetetlen.

Nyírő József, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) elnöke szerint is az alternatív hajtású járművek terjedése segítené a károsanyag-kibocsátás mérséklését. Felhívta a figyelmet arra is, hogy segíteni kell az autóipari beszállítók között jelentős részarány képviselő kis- és középvállalkozói szektor technológiai fejlődését, digitalizációját.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...