Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők: nyáron normalizálódhat a pénzromlás üteme
No menu items!

Elemzők: nyáron normalizálódhat a pénzromlás üteme

Nem okozott meglepetést az elemzőknek az áprilisban felszökkent infláció: a járvány miatt tavaly tavasszal beszakadt olajárakból és a dohánytermékek jövedéki adójának idén áprilisi megemeléséből előre számítani lehetett rá. A kilátások alapján több elemzőház is 4,0 százalék fölé emelte az idei éves inflációra vonatkozó prognózisát.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az üzemanyagok ára 39,2 százalékkal magasabb lett, holott az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött. A dohánytermékek jövedéki adója tovább emelkedett, ami a 3,7 százalékos növekedését eredményezte márciushoz viszonyítva és 20,1 százalékkal emelte egy év alatt.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője megjegyezte, elsősorban az üzemanyagárak egy évvel ezelőtti alacsony ára, és az azóta bekövetkezett árrobbanás, valamint a dohánytermékek jövedéki adóemelése okozta, hogy az elemzői konszenzust meghaladva, de a Takarékbank várakozásainál kevésbé, 5,1 százalékosra ugrott az áprilisi infláció a márciusi 3,7 százalékról.

Suppan Gergely

Az elemző lényegesnek tartja a maginfláció számítási módszertanában bekövetkezett változást, azt, hogy a maginflációból a KSH kiemelte a szeszes italokat és dohánytermékeket, így az esetleges jövedéki adóváltozások már nem fogják érinteni a maginflációt. Hozzátette, az MNB által kiemelt adószűrt maginfláció 3,1 százalékos maradt, így a következő hónapokban egyelőre nem várnak további kamatemelést az egyhetes betétben, ugyanakkor a várhatóan tartósan magas infláció miatt nem várható lazítás sem.

Az inflációs kockázatok jelentős növekedése miatt az év második felében kisebb szigorításra kerülhet sor.

Májusban még 5 százalék közelében maradhat az infláció, azonban a nyári hónapokban visszaesik a tolerancia sáv felső széle, azaz 4 százalék közelébe, de nagy valószínűséggel felette marad. Így idén 4,1 százalékos átlagos inflációra számít a Takarékbank a tavalyi 3,3 százalék után.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője közölte: mivel az áprilisi infláció magasabb lett a vártnál, és májusban is hasonló szintű adat várható, az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését 3,9 százalékról 4,2 százalékra a emelte az Erste Bank.

Nyeste Orsolya

Az Erste elemzője sem ment el szó nélkül az üzemanyagok és dohánytermékek szerepe mellett az infláció áprilisi megélénkülésében, majd kitért arra, hogy a KSH módszertani váltásának köszönhetően most már nem csak az üzemanyag, hanem az alkohol és dohánytermékek is teljesen kikerültek a maginflációs kosárból. A maginflációs mutató így pontosan 2,0 százalékponttal volt alacsonyabb, mint a “headline” adat és ugyanezen a 3,1 százalékon állt az adószűrt maginfláció is.

A további kilátásokat illetően a gazdaság éppen zajló újranyitása hozhatja a következő jelentősebb bizonytalanságot az inflációs tendenciákba.

Az egyes területeken esetlegesen kialakuló kereslet-kínálati feszültségek vélhetően magasabb árakban csapódnak le, nagy kérdés, hogy ez átmenetinek vagy tartósnak bizonyul-e – vetette fel. A felfelé mutató inflációs kockázatok ellenére a támogatóvá váló bázishatás a nyári hónapokban kisebb inflációlassulást hozhat. Ősztől azonban ismét 4 százalék fölé emelkedhet az éves inflációs ráta és valószínűsíthetően itt is marad az év végéig, tette hozzá az Erste Bank szakértője.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy az üzemanyagok ára a világpiaci olajár beszakadása nyomán tavaly tavasszal visszaesett, ezért most a magasabb üzemanyagár felfelé húzta az árindexet. Szintén felfelé húzta az inflációt a szeszes italok és dohányáruk áremelkedése, amit a jövedéki adó emelése magyaráz. Így megfelel a várakozásoknak, hogy az infláció áprilisban 5 százalék fölé emelkedett.

Regős Gábor

Az alapinflációs folyamatokat leíró maginfláció a jegybanki cél közelében alakult, ez azonban jelentős részben a KSH által végrehajtott módszertani váltásnak köszönhető – jegyezte meg.

Májusban még az áprilisihoz hasonló, magas inflációs adatra számít Regős Gábor is, utána a bázishatás megszűnésével a pénzromlás üteme normalizálódhat. A májusi adatban ugyanakkor már látszódhat, hogy a gazdaság újraindítása nyomán a bezárni kényszerült vállalkozások mennyivel növelték áraikat, ekkor derül ki, hogy a monetáris politikának kell-e reagálnia az inflációs folyamatokra.

Az infláció szempontjából kockázatot jelent az élelmiszerek árnövekedésének ismételt beindulása, tette hozzá.

Meglehetősen ritkán látni az infláció ilyen mértékű, 1,4 százalékpontos gyorsulását egyik hónapról a másikra. Persze ebben szerepe van a tavalyi rendkívül alacsony bázisnak, amelyet akkor az olajárak beszakadása mellett a szolgáltatószektor leállása is okozott – emelte ki Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ugyanakkor a 0,8 százalékos havi infláció is meglehetősen dinamikusnak tekinthető – tette hozzá.

Virovácz Péter

Az alkoholos italok és dohánytermékek körének kihagyása a kosárból nagyjából 1 százalékponttal mérsékelte a maginflációt – állapította meg.

Az áprilisi inflációs adat kismértékben felfelé módosítja az ING Bank szakértőinek idei inflációs várakozásait. Májusban tovább erősödhet az infláció, ám ezúttal a szolgáltatások lehetnek a gyorsuló mutató legfőbb okai. Az év második felében a termelői árak jelentős emelkedése fokozatosan gyűrűzik majd be a fogyasztói árakba, így várhatóan végig 4 százalék feletti inflációval kell számolni, és az év egészét nézve is 4 százalék felett alakulhat az átlagos infláció.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...