Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: indokolt volt háttérbe szorítani a költségvetési hiánycélt
No menu items!

ÁSZ: indokolt volt háttérbe szorítani a költségvetési hiánycélt

Tavaly a célzott adóelengedések és adóalap-csökkenések ezermilliárd forintot meghaladó költségvetési bevételkiesést okoztak, a gazdaságvédelemi intézkedésekre fordított kiadások pedig meghaladták a négyezer milliárd forintot – állapította meg az Állami Szávevőszék (ÁSZ) a Költségvetési Tanácsnak készített elemzésében.

A költségvetés tavalyi hiánya sokszorosan túllépte a tervezett mértékét, és megszakadt a GDP-arányos államadósság-mutató évtizedes csökkenésének folyamata. Az ÁSZ elemzői hangsúlyozták: szükséges volt a nemzetgazdaság rugalmas ellenálló-képességének (rezilienciájának) erősítése érdekében háttérbe szorítani a költségvetési egyensúlyra irányuló törekvést, amit a válsághelyzet következtében életbe lépő mentesítési szabályok jogilag is lehetővé tettek.

A fiskális politika elsősorban a járvány kezelését, az emberéletek védelmét szolgálta 2020-ban, ezért 1152,5 milliárd forint összegben finanszírozta a járványügyi védekezést, az egészségügyi eszközbeszerzést, és egyéb a járvánnyal összefüggő egészségügyi többletkiadásokat.

Emellett az intézkedések célja az volt, hogy minél több forrás maradjon a gazdasági szereplőknél, ezért a versenyképesség támogatása, a gazdaság gyors talpra állítása érdekében adókönnyítések, adó- és járulékmentességeket, valamint célzott támogatásokat vezettek be.

A célzott adóelengedések és a járvány okozta adóalap-csökkenések 1057,0 milliárd forint költségvetési bevétel csökkenést jelentettek, míg a gazdaságvédelemi intézkedésekre fordított kiadások 4030,7 milliárd forintot tettek ki. E kettős hatás megnövelte a költségvetés hiányt és államadósságot – teszik hozzá az elemzők.

A pénzforgalmi hiányt növelő kiadások részben a kormányzati szektoron belül maradtak, vagy az állam vagyonának gyarapodását eredményezték, így ezek a tételek nem növelték a kormányzati szektor eredményszemléletű hiányát, amely a GDP 8,1 százalékára emelkedett.

A kormányzati szektor uniós módszertan szerint számított, konszolidált bruttó adóssága a GDP 80,4 százalékára nőtt. Az előző évhez viszonyított 14,9 százalékpontos növekedése nem ütközött az államadósság-szabállyal, mivel a GDP reálértékének csökkenése miatt életbe lépett mentesítő záradék alapján 2020-ban nem kellett alkalmazni az államadósság-mutató csökkentésére vonatkozó előírást.

Az ÁSZ szakértői az elemzésben kiemelik: a járvány 2020-ban új kihívások elé állította költségvetési politikát, hiszen a reziliens fiskális politika elsősorban azt igényelte, hogy a társadalom, az egészségügy és a gazdaság ellenálló képességét teremtse meg a járvánnyal és negatív hatásaival szemben. Következésképpen a költségvetési egyensúly megőrzésére törekvésnek kifejezetten káros következményei lettek volna társadalmi és gazdasági szempontból is.

A járvány okozta sokkhatások tompítása érdekében szükséges volt, hogy 2020-ban a fiskális politika a nemzetgazdaság egészének ellenálló-képességét erősítése, átmenetileg feladva a költségvetési egyensúly megőrzésére törekvést – vonták le a következtetést az ÁSZ elemzői.

A nemzetgazdaság és a költségvetés rugalmas ellenálló-képességének erősítése megalapozta a 2021-es költségvetési, illetve makrogazdasági folyamatokat, illetve hozzájárult a 2022-es költségvetés reziliens személetben való megalkotásához is – szögezte le végezetül az ÁSZ véleménye.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...