Hirdetés
Kezdőlap Hírek A gerincesek ötödével kereskedik az ember
No menu items!

A gerincesek ötödével kereskedik az ember

A világszerte élő szárazföldi gerinces fajok 18 százalékát adják-veszik legálisan vagy illegálisan – állapították meg amerikai és brit kutatók, akik szerint ez az arány nagyjából 50 százalékkal magasabb, mint azt eddig gondolták.

Helyrehozhatatlan károkat okoznak a vadvilágnak. Kép: EPA/Dennis M. Sabangan

A szakemberek szerint a vadkereskedelem – beleértve az orrszarvútülkök és elefántagyarak, valamint az egzotikus állatok házi kedvencként való értékesítését – a vadon élő állatok kipusztulásának elsőszámú oka, nyomában a természetes élőhelyeiket feldúló területfejlesztésekkel – írja a BBC hírportálja.

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban a kutatók a világon elsőként számszerűsítették a globális vadkereskedelemben leginkább érintett szárazföldi gerinces fajokat.

Az eredmények alapján több mint 5500 madár-, emlős-, kétéltű- és hüllőfajt, vagyis a világon élő gerincesek 18 százalékát adják-veszik jelenleg világszerte, és további csaknem 3 ezer olyan faj van, amely testi adottságai – például díszes tollazata, vagy egzotikus tülke – miatt a jövőben a vadkereskedők célkeresztjébe kerülhet.

Brett Scheffers

“Ha egy fajt értékesítenek, akkor fennáll az esélye, hogy a közeli rokonai is a vadkereskedelem áldozataivá válnak. Amint ezt felismertük, ki tudtunk dolgozni olyan új modellt, amellyel megjósolható, hogy a jövőben mely fajok válhatnak érdekessé a vadkereskedelemben” – magyarázta Brett Scheffers, a Floridai Egyetem munkatársa.

A szakemberek az Andok, az amazóniai esőerdő, Fekete-Afrika, Délkelet-Ázsia és Ausztrália bizonyos régióit azonosították a vadkereskedelem által kedvelt madarak, emlősök, kétéltűek és hüllők gócpontjaiként.

Szerintük a vadon élő fajok védelme érdekében olyan intézkedésekre lenne szükség, mint a szóban forgó fajok szigorú megfigyelése, az illegális importáruk hatékonyabb kiszűrése, a korrupció felszámolása és a helyi közösségek bevonása a természetvédelembe.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...