Kezdőlap Tudomány A hangyák egymást is felfalják, ha a túlélés a tét
No menu items!

A hangyák egymást is felfalják, ha a túlélés a tét

Atomfegyverek bunkerében rekedt erdei vöröshangyák túlélését tanulmányozták Lengyelországban. A rovarok elhullott társaik tetemét felfalva maradtak életben.

Vöröshangya. Kép: Wikipedia

A Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál írása szerint a Wojciech Czechowski vezette kutatócsoport egy nukleáris fegyvereket tároló lengyelországi bunkerben fedezte fel 2013-ban a vöröshangyákat (Formica rufa), amikor az ugyanott hibernáló denevérek éves számlálása folyt, tanulmányuk akkor a Journal of Hymenoptera Research című szaklapban jelent meg.

Akkor sok százra, akár egymillióra is becsülték a csak dolgozókból álló, hiányos hangyakolónia nagyságát. Úgy kerültek a bunkerbe, hogy a szellőzőcsövön át folyamatosan hullottak alá a tetőn lévő fészkükből, ahova nem tudtak visszatérni.

Évekkel később a kolónia még mindig létezett, noha a csapdában, ahová estek, se fény, se fűtés, se nyilvánvaló élelemforrás nem volt.

Maák István

Az új kutatásban a varsói Lengyel Tudományos Akadémia Zoológiai Intézete és Múzeuma kutatói, köztük Maák István zoológus is részt vett, tanulmányuk ismét a Journal of Hymenoptera Researchben jelent meg.

Az új kutatás során azt keresték, hogy más táplálék hiányában a vöröshangyák megeszik-e fajtársaik tetemeit, melyek a bunkerpadlón gyűltek.

A természetben nem ritka az ilyen viselkedés, különösen a fehérjeszegény tavaszi időszakban. Ezek az úgynevezett hangyaháborúk, amelyek kijelölik a szomszédos kolóniák területeinek határait, miközben a számos áldozat teteme élelemül is szolgál.

Az új kutatás azt is megmutatta, hogy az erdei vöröshangyák esetében a tetemevés gyakoribb, mint korábban gondolták, és a saját kolóniabeli társ teteme is lehet táplálék, ha más nem áll rendelkezésre.

A bunkerban, ahol gyakorlatilag nem volt más élőlény, amely elfogyasztotta volna a tetemeket, a kannibalizmus egyértelmű jeleire bukkantak.

Így nagy bizonyossággal következtettek arra, hogy a bunkerkolónia főként elhullott társaikat fogyasztva maradt életben.

Az eset arra világít rá, milyen kitűnő a hangyák alkalmazkodási képessége a szélsőséges viszonyokhoz, ami kétségtelen evolúciós sikertörténetük kulcsa” – magyarázták a kutatók.

Az atombunker belseje. Kép: Wojciech Stephan

2016 nyarán a tudósok elhatározták, hogy kiszabadítják a csapdába esett hangyákat. Először egy száztagú csoportot engedtek el a fészek környékén, hogy megállapítsák, a két, részben elszigetelt közösség, a lenti és a fenti kapcsolatban áll-e. A várakozásoknak megfelelően nem tapasztaltak agresszivitást.

Szeptemberben egy három méter hosszú, függőleges “utat” alakítottak ki, melynek egyik végét a bunkerkolónia építette halomhoz, a másikat a szellőzőcsőbe helyezték.

Egy-egy hangya hamarosan elindult felfedezni az új utat. 2017 februárjára szinte teljesen kiürült az atombunker.

Eközben az építmény szellőzőcsöve mellett továbbra is fészkel egy hangyakolónia, a rovarok le is esnek a bunkerba, mint korábban, viszont már könnyedén tudnak oda-vissza menetelni.

Így a jövőben is meglephetnek bennünket izgalmas fordulatokkal” – fűzték hozzá a kutatók.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.