Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A Hisa Franko lett Szlovénia első háromcsillagos étterme
No menu items!

A Hisa Franko lett Szlovénia első háromcsillagos étterme

A Hisa Franko lett Szlovénia és a kelet-európai régió első étterme, amely három Michelin-csillaggal büszkélkedhet, a Kranjska Gorában található Milka pedig megkapta második csillagját – adta hírül a szlovén közszolgálati televízió kedden az érintettek bejelentéseit idézve.

 

Ana Rost, a Hisa Franko étterem séfjét 2017-ben a világ legjobb női konyhafőnökének választották. A Michelin Guide korábban nem vizsgálta a szlovén gasztronómiát, de éppen Ros miatt döntött úgy, hogy 2020-ban Szlovéniáról is kiadnak regionális kalauzt.

“A harmadik Michelin-csillag a kreativitás, az innováció és a konyhaművészet iránti elkötelezettségünk elismerése. Ez megerősít minket abban, hogy jó úton járunk” – közölte a Soca-völgyben elhelyezkedő Hisa Franko, miután a világ 140. éttermeként megkapta a Michelin-kalauz legmagasabb elismerését.

“A Hisa Franko lenyűgözte a Michelin ellenőreit a Michelin Guide Szlovenia első kiadásához képest folyamatosan javuló minőségével, egyedi kóstolómenüvel büszkélkedik, olyan ételekkel, amelyek eredeti színekkel, ízekkel és textúrákkal tűnnek ki” – írta a Michelin Guide.

Gwendal Poullennec, a Michelin-kalauz nemzetközi igazgatója szerint a Hisa Franko “a világ gasztronómiai zászlóshajójává válik, és megerősíti Szlovénia pozícióját a globális kulináris rangsorban”.

A Kranjska Gorában található Milka étterem, amelyet David Zefran séf vezet, alig egy évvel az első csillag megszerzése után kapta meg a második csillagját. Az ellenőrök szerint a menü “nagyfokú eredetiséget és kifinomultságot mutat, valamint a szezonalitást és regionalitást ünnepli”.

További hét étterem, a Radovljica melletti Vila Hisa Linhart, a Maribor melletti Hisa Denk, a vipavai Pri Lojzetu, a Nova Gorica-i Dam, továbbá a közép-szlovéniai Horjul városkában található Gostisce Gric, a portorozi COB, valamint a ljubljanai Strelec étterem sikeresen megtarthatta csillagját.

Hét szlovén étterem Bib Gourmand minősítést kapott, 43-et pedig Michelin-tányérral tüntettek ki, ezt olyan éttermek kapják, amelyek egyedi választékkal rendelkeznek.

A Michelin 2020-ban egy új szimbólumot vezetett be a francia kalauzba: egy zöld, négylevelű lóherét. A gasztronómiai kalauz ezzel kívánja szimbolizálni a fenntarthatóságot, és így kíván rámutatni azokra az éttermekre, amelyek komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat és védjék a biológiai sokféleséget. Szlovéniában összesen hét olyan étterem van, amely megkapta a zöld Michelin-csillagot.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát.

Ötöt lépne előre a Mömax és a Möbelix Magyarországon

Újabb bútoráruházakat nyit Magyarországon a három népszerű bútorkereskedelmi márkát - XXXLutz, Mömax, Möbelix -, összefogó MMXH Lakberendezési kft.

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.