Hirdetés
Kezdőlap Tudomány A Naprendszernél is ősibb anyagot fedeztek fel
No menu items!

A Naprendszernél is ősibb anyagot fedeztek fel

A Földön található legősibb szilárd anyagot fedezték fel egy Délkelet-Ausztráliába csapódott meteorit darabjaiba zárva.

A tűzgolyó 1969-ben hasított át a földi légkörön és olyan csillagport tartalmazott, amely évmilliárdokkal idősebb, mint a Naprendszer – közölték tudósok.

A Victoria állambeli Murchison város környékén gyűjtött preszoláris, vagyis a Nap keletkezése előtti meteoritdarabokba zárt negyven parányi porszem legidősebbike mintegy hétmilliárd éves, vagyis 2,5 milliárd évvel öregebb, mint a Nap, a Föld és a Naprendszer többi része – írták az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában.

A vizsgált porszemek mindegyike ősibb, mint a Naprendszer, 60 százalékuk 4,6-4,9 milliárd éves, a legrégibb 10 százalék több mint 5,6 milliárd éves.

A tudósok szerint a porszemek a Naprendszer születése előtti időkapszulák szerepét töltik be. Megfigyelték, hogy sokuk egy-egy adott időintervallumban helyezkedik el, így koreloszlásuk a Tejútrendszer csillagainak kialakulási üteméről szolgáltatott információt. Az adatok szerint nem az egyenletes, állandó ütem, hanem a robbanásszerű csillagszületések voltak a jellemzőbbek.

Philipp Heck

Annak ellenére, hogy majdnem húsz éve dolgozom a Murchison-meteoriton és a preszoláris porszemeken, mindig elkápráztat, hogy egy kő által a galaxisunk történetét ismerhetjük meg” – magyarázta Philipp Heck, a chicagói Field Múzeum egyik kurátora, a kutatás vezetője.

A porszemek mérete 2-30 mikrométer (a milliméter ezredrésze).

Ez a por a csillagokból kibocsátott, az űrszelek által szállított anyagból keletkezik a csillagközi térben. A Naprendszer születése idején ez a por mindenbe – a bolygókba és a Napba is – beépült, azonban úgy tudják, mostanáig csak az aszteroidákban és üstökösökben maradt fenn.

Az ausztráliai meteoritban úgy azonosították a parányi porszemeket, hogy széttörték a köveket, és kialakult pasztában – amelynek szerintük olyan szaga volt, mint a romlott mogyoróvajnak – elválasztották egymástól a komponenseket.

A csillagpor egyik porszeme. Fotó: NASA

A tudósok kidolgoztak egy módszert, amivel meghatározható a csillagpor kora. Az űrben lebegő port nagy energiájú részecskék, úgynevezett kozmikus sugarak bombázzák. A sugarak a porszemek atomjait részekre – köztük szénre és héliumra – bontják. Ezek a töredékek idővel, egyenletes ütemben felhalmozódnak. Minél tovább volt a porszem kitéve a kozmikus sugaraknak, annál több töredék gyűlik benne össze.

A kutatók laboratóriumban megszámolták a töredékeket, így számították ki a csillagporszemek korát.

Korábban már találtak a Murchison-meteoritban egy preszoláris porszemet, ez nagyjából 5,5 milliárd éves volt, mostanáig ez számított a Földön talált legősibb szilárd anyagnak.

A legrégibb, Földön kialakult anyagot szintén Ausztráliában fedezték fel, a Jack Hills-i kő mintegy 4,4 milliárd éves, 100 millió évvel fiatalabb, mint a bolygó.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.