Kezdőlap Gazdaság A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon
No menu items!

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

Fotó: Pelsőczy Csaba

 A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban – jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az év pincészete elismerés átadásán, amit idén a St. Andrea szőlőbirtok érdemelt ki.

Az államtitkár az ünnepi eseményen arról beszélt, hogy a St. Andrea pincészetben a család nemcsak háttér és támasz, hanem többgenerációs sikertörténet. Olyan bővizű forrás, amely tele van építő energiákkal, tudással és tenni akarással. Ez a láthatatlan, mégis eleven összetevő méltán emelte nemzetközi szinten is a legnagyobbak közé dr. Lőrincz Györgyöt és a St. Andrea pincészet borait. Egyben tovább erősítette az egri borvidék évszázados jó hírét – tette hozzá.

Hubai Imre kiemelte – az idei díj, az Év Pincészete Magyarországon egyértelmű elismerése annak, hogy Egerszalókon a siker nem pusztán pillanatnyi állapot, hanem hosszútávú és komplex munka eredménye. A St. Andrea a hazai borászat egyik legfényesebb csillaga. Borkészítési filozófiájuk fókuszában a termőhely‑központú borkészítés, a dűlőszelekció és a magas minőségű (Superior, Grand Superior) házasítások állnak.

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben az idei évben csaknem 28 millió euró, a 2024-2027-es időszakra pedig összesen közel 112 millió euró forrás áll majd rendelkezésre. A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatása pedig éppen ezekben a hetekben igényelhető. A pályázatok augusztus 15-ig nyújthatók be. A beruházási támogatások beadását pedig a szüret utáni időszakra ütemezték – ezeket az igényeket november 15. és december 15. között tudják majd beadni – tette hozzá az államtitkár. (Agrárminisztérium)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás