Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A szolgáltatások és a beruházások húzták a GDP-t

A szolgáltatások és a beruházások húzták a GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékkal nőtt 2019 negyedik negyedévében, az egész évben pedig 4,9 százalékos volt a bővülés – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedést a szolgáltatások és a beruházások támogatták a legerőteljesebben.

A GDP negyedik negyedéves bővüléséhez nagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások, kisebb mértékben az ipar és az építőipar járultak hozzá.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,6, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt.

Az ipar teljesítménye 3,2, ezen belül a feldolgozóiparé 3,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóipari ágazatok közül a villamos berendezés gyártása és a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása járult hozzá a legnagyobb mértékben az ipar bővüléséhez. Az építőipar hozzáadott értéke 11 százalékkal nőtt, ezen belül az egyéb építmények termelése emelkedett jelentősen.

A mezőgazdaság teljesítménye egy százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 4,6 százalékkal nőtt, a legnagyobb bővülést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (11 százalék) érte el.

Az információ, kommunikáció hozzáadott értéke 6,9, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységé 5,8 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 4,5 százalékkal nőtt. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke 2,0 százalékkal csökkent.

A bruttó hazai termék 2019. negyedik negyedévi emelkedéséhez a szolgáltatások 2,6, az ipar 0,7, az építőipar 0,6 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzájárulása volt a legjelentősebb (1,3 százalékpont).

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a háztartások fogyasztási kiadása 5,4 százalékkal emelkedett. A háztartások hazai fogyasztási kiadása 5,2 százalékkal, ezen belül a tartós (például személygépjármű, bútor, nagyobb elektromos fogyasztási) cikkeké 19 százalékkal a féltartósaké (például ruházat, kisebb gépek, járműalkatrész) 8,0 százalékkal, a nem tartós termékeké (például élelmiszerek, szeszes italok, dohányáru, háztartási energia, vízellátás, gyógyszerek) 3,5, a szolgáltatásoké 3,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 2,3, a közösségi fogyasztásé 7,0 százalékkal bővült. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 2,9 százalékkal emelkedett.

Összesen a végső fogyasztás 5,1 százalékkal bővült.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a negyedévben 7,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezésberuházások volumene nőtt, előbbi nagyobb ütemben. A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 9,7 százalékkal nőtt.

A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás 6,6 százalékkal emelkedett.

A külkereskedelmi forgalomban – folyó áron – az egy évvel korábbinál kisebb, 208 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az import volumennövekedése (5,9 százalék) meghaladta az exportét (3,3 százalék). Az áruforgalomban a kivitel 1,3, a behozatal 5,1 százalékkal bővült. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 11, importja 10 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A bruttó hazai termék 2019. negyedik negyedévi bővüléséhez a végső fogyasztás 3,5, a bruttó felhalmozás 3,0 százalékponttal járult hozzá, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege 1,9 százalékponttal lassította azt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nő az utazási hajlandóság – Erdély is a célpontok köztött

Jelentősen visszavetette a járvány az idegenforgalmat, de az elmúlt hetekben már nőtt az utazási hajlandóság - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A diaszpóra a távolságtartás idején is összetart

Az, hogy a magyarság, az elmúlt évszázadok tragédiái ellenére is megmaradt, az összetartozás erejét mutatja – fejtette ki Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, aki szerint ezért is kiemelten fontos, hogy a diaszpórában élő honfitársainkért is felelősek vagyunk.

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

BÉT – Elromlott a befektetői hangulat, esett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,06 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 35 931,52 ponton zárt pénteken.

Hírek

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

Áfacsalás. Milliárdokat utaltak egy szingapúri bűnbandának

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetést kapott az a magyar férfi, aki hét év börtönre ítélt bolgár társával egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban vett részt.

Pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble

Egy pelyhes spirálgalaxisról készített lenyűgöző felvételt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Hubble űrtávcsöve.

Segítséget kérnek a kutatók – veszélyes tigrisszúnyogok

A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezéséhez kérnek segítséget a kutatók. Veszélyes kórokozók terjesztését idézheti elő az Ázsiából behurcolt tigrisszúnyog tömeges megjelenése. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ennek felmérésében kéri a lakosság segítségét.

Koronavírus – Orbán: a nem uniós polgárok csak átutazhatnak az országon

Az EU felszólítása ellenére nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország - Szerbia kivételével-, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével - közölte Orbán Viktor.

Szigorodott a homeopátiás szerek forgalmazása

Július 1-jétől csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás készítmények Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták a hatásosságukat.

Virtuális ügyfélszolgálatot indított a Nébih

Július 1-jével elstartolt a Nébih chat alkalmazása: Nébo, a chatbot, amely a hét minden napján, non-stop válaszol a hivatalt a Facebook Messenger felületén felkereső ügyfelek kérdéseire és fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejelentéseket.

Felbukkant a pestis Mongóliában

Bubópestis miatt került kórházba két ember Mongólia nyugati részén - közölte az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.

Tízmillió eurós adócsalás – magyarországi őrizetbe vételek

Magyarországon állították elő annak a bűnözői csoportnak a két vezetőjét, amely cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió eurós áfacsalást követett el. Az akcióban négy további ország hatóságai is részt vettek - közölte az Eurojust.

Gyömrő. Ápoltakat fosztott ki a szociális otthon vezetője

A Monori Járásbíróság 6 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy gyömrői szociális otthon vezetőjeként kifosztotta a gondozottak bankszámláit - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Péntektől olcsóbban tankolhatunk benzint

Péntektől bruttó 2 forinttal csökken a 95-ös benzin literenkénti átlagára, a gázolajé viszont ezúttal nem változik.

Nigériai műkincsek – a lopott szobrok árverése Párizsban?

Szakértő: „a művet Biafra gyermekeinek vérével festették”. A nigériai tiltakozás ellenére a Christie's Párizsban árverésre bocsátott két, állítólag lopott nigériai szakrális műkincset, amelyek 195 ezer eurórért keltek el. 

Gazdaság

Utód nélkül. Három jelölt az EBRD elnöki posztjára

Távozott tisztségéből második négyéves mandátumának lejártával az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Sir Suma Chakrabarti. Utódját a koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztott EBRD-közgyűlésen választják meg.

BÉT – Júniusban csak az OTP emelkedett

Júniusban a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött.

A veszélyhelyzetnek vége – a moratórium marad

Az év végéig él a hiteltörlesztési moratórium, és a veszélyhelyzet feloldásától függetlenül is ki-, illetve be lehet lépni a rendszerbe.

Kihívót kapott az OTP: megalakult a Magyar Bankholding

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. - közölte a társaságot létrehozó három pénzintézet.

Az OTP netbankján immár QR-kóddal is fizethetünk

Az OTP internetbankján keresztül mától a kártyaadatok megadása nélkül, a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója.

MNB: a tőkepiac a járványban is stabil maradt

Növekedés és jövedelmezőség jellemezte a biztosítók, tőkepiaci szereplők, pénzügyi vállalkozások piacait tavaly, és a koronavírus-járvány sem rendítette meg a szektort - áll az MNB friss biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentésében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom