A vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon a Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak. A Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is ott vannak – ezt a szervezet közölte.
A TEK közleménye szerint a jelenlétet a németországi Magdeburgban történt gázolásos esemény indokolja. Mint írták, a reagálási idő csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének fenntartása miatt a TEK munkatársai a vásárok helyszínén, illetve közelében tartózkodnak.
Közölték, hogy a nagy látogatottságú események minden esetben kiemelt biztonsági intézkedéseket igényelnek, amelyek azonban nem feltétlenül láthatóak. A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban tölthessék az ünnepeket – tették hozzá.
Jelezték, hogy a terrorfenyegetettséget tekintve Magyarországon továbbra is a 3-as (közepes) terrorfokozat van érvényben, és továbbra sem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek a fokozat módosítására adnának okot.