Kezdőlap Világgazdaság A vártnál kisebbet zuhant a német GDP
No menu items!

A vártnál kisebbet zuhant a német GDP

Rekordmértékben, ugyanakkor a becsültnél valamivel szerényebben csökkent Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben, miután a koronavírus-járvány szinte teljes egészében megbénította a gazdaságot.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) azt közölte, hogy az első negyedévvel összevetve ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva 9,7 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. A július végén ismertetett első becslésben nagyobb, 10,1 százalékos csökkenés szerepelt.

Az idei első negyedévben a visszaesés jóval kisebb, 2 százalék volt.

Amióta Németországban 1970-ben elkezdték számítani és feljegyezni a negyedéves GDP-adatokat, még soha nem mértek az idei második negyedévihez hasonló nagy arányú csökkenést.

Éves összevetésben 11,3 százalékkal zuhant a német GDP a második negyedévben, szintén némileg kisebb mértékben a július végi becslésben szerepelt 11,7 százaléknál.

Az első negyedévben éves szinten a visszaesés 1,8 százalék volt.

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az utóbbi évtizedekben csak egyszer, a pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakaszában csökkent nagy mértékben. A legrosszabb negyedéves összevetésű adatot 2009 január-márciusában jegyezték fel 4,7 százalékos csökkenéssel, éves összevetésben pedig 2009 második negyedében 7,9 százalékos zuhanást.

Idén április-júniusban a járvány feltartóztatását célzó szigorú intézkedések, a határok lezárása és számtalan gyár termelésének leállítása a katasztrófát súroló csapást mért a legtöbb fontos iparágra.

Zuhant az áruk és a szolgáltatások exportja, illetve importja, a háztartások fogyasztása, valamint a gépekbe és berendezésekbe való vállalati beruházások értéke, a szövetségi kormányzat viszont növelte kiadásait.

A német kormány azt reméli, hogy rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés. A kormány több stabilizációs és növekedésösztönző programot indított a járvány hatásainak ellensúlyozására, és finanszírozásukra már kétszer átdolgozta az idei büdzsét.

Az új pótköltségvetés az eddigi, a 2010-ben felállított 44 milliárd eurós rekordot jóval meghaladó, 217,8 milliárd eurós hiánnyal számol. A kormány előrejelzése szerint a GDP rekordmértékben, 6,3 százalékkal csökken idén. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére elérheti a koronavírus-járvány előtti szintet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit