Kezdőlap Gazdaság Államháztartás: többlet szeptemberben
No menu items!

Államháztartás: többlet szeptemberben

Az áfából kilenc hónap alatt befolyt 5044,7 milliárd forint 1169,3 milliárd forinttal, 30,2 százalékkal nagyobb a tavaly január-szeptemberinél. Illusztráció: Bigstock

Szeptemberben 181 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere az egy évvel korábbi 391,3 milliárd forint deficittel szemben. A bevételek 22,0 százalékkal meghaladták, a kiadások 12,0 százalékkal elmaradtak a tavaly szeptemberitől – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az idei volt az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb szeptember havi többlete – jegyezte meg a PM.

Az év első kilenc hónapjában a központi alrendszer 2691,7 milliárd forint hiányt mutatott az egész évre jóváhagyott 3152,7 milliárd forint deficit 85,4 százalékát. A hiány összege 17,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bevételek 21,1 százalékkal a kiadások 20,7 százalékkal emelkedtek a múlt év első háromnegyedévéhez képest.

A központi költségvetés 2773,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 252,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 171,3 milliárd forintos hiányt értek el.

Az általános forgalmi adóból kilenc hónap alatt befolyt 5044,7 milliárd forint 1169,3 milliárd forinttal, 30,2 százalékkal nagyobb a tavaly január-szeptemberinél. A személyi jövedelemadó bevételek viszont 230,9 milliárd forinttal, 10,9 százalékkal 1890 milliárd forintra csökkentek.

A jövedéki adóból származó költségvetési bevétel mindössze 1,3 százalékkal, 11,7 milliárd forinttal 919,4 forintra nőttek az üzemanyagok eladása után befolyt 41,9 milliárd forinttal kevesebb adó miatt, amit márciusában átmenetileg bevezetett alacsonyabb adómértékek magyaráznak.

Az uniós programokra befolyt bevételek szeptember végéig 790,2 milliárd forintot értek el, a 2363,3 milliárd forint éves törvényi előirányzat 33,4 százalékát. A kiadási mérlegsoron 2366,9 milliárd forint összegű kifizetés szerepel, amely a 3001,2 milliárd forint törvényi előirányzat 78,9 százalékos teljesítését jelenti.

A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron szeptember végéig 5019,6 milliárd forint kiadás teljesült, mely 0,3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A kiadásból 3045,0 milliárd forint a személyi juttatásokra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg, amely 9,7 százalékkal magasabb az előző év azonos hónapjaihoz képest, amit a fegyveres szerveknél kifizetett egyszeri szolgálati juttatással magyaráz a PM tájékoztatója.

Szeptember végéig a szociális hozzájárulási adó nyugdíjalapot megillető része 1265,0 milliárd forint volt 1,2 százalékkal, 14,5 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakában befolyt összeget, a nyugdíjjárulék pedig 1518,1 milliárd forintban teljesült, az előző év azonos időszakában befolyt bevételt 250,8 milliárd forinttal, 19,8 százalékkal haladta meg.

Szeptember végéig a nyugdíjkiadások 3507,1 milliárd forintban teljesültek, ami 561,2 milliárd forintos, 19,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Szeptember végéig a szociális hozzájárulási adó Egészségbiztosítási Alapot megillető része 500,9 milliárd forint volt 1,2 százalékkal, 5,7 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakában befolyt bevételt. A társadalombiztosítási járulék egészségalapot megillető része és egészségbiztosítási járulékbevétel 1035,7 milliárd forintot tett ki, az előző év azonos időszakában befolyt bevételt 172,0 milliárd forinttal, 19,9 százalékkal haladta meg. A gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadás szeptembervégéig 1616,9 milliárd forintot tett ki a 2021. évi azonos időszaki 1344,0 milliárd forint összegű kiadással szemben.

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 1124,5 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 369,3 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, amit a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával, az előző évitől különböző hozamokkal és finanszírozási szerkezettel magyaráz a jelentés.

A központi költségvetés adóssága szeptember végéig 4059,9 milliárd forinttal növekedett és 44 756,9 milliárd forintot tett ki. A nettó forintkibocsátás 1026,1 milliárd forinttal finanszírozta a költségvetés hiányát. A nettó devizakibocsátás 1260,9 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát, míg a forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése 1309,0 milliárd forinttal növelte, az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,