A sikeres oltási program és a kormányzati intézkedések lépéselőnyhöz juttatták Magyarországot, gazdasága ezért hamarabb indulhat újra, mint más EU-tagállamoké - mondta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek lisszaboni tanácskozását követően.
A világ egyik legnagyobb szélerőmű-parkját készül felépíteni az Északi-tengeren a német BASF vegyipari konszern és az RWE energiaipari konszern közös beruházással a pénteken tett bejelentésük szerint.
Hold körüli műholdak hálózatának kiépítését tervezi az Európai Űrügynökség (ESA), amely két vállalati konzorciumot bízott meg annak kidolgozásával, hogyan lehet telekommunikációs és navigációs szolgáltatásokat biztosítani a Holdra tartó missziók számára.
2010 óta az erdőgazdaságok jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az erdei turizmus fellendítse érdekében. Agrárminisztérium irányításával számos kilátó, turistaház újult meg. Az AM erdőkért felelős helyettes államtitkára a Soproni-hegységben található Hidegvízvölgyben adott át egy szálláshelyet, a Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt. Roth Turistaházát.
A gazdasági fellendüléssel együtt a következő hónapokban folytatódhat a lakáspiac jelentős élénkülése - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb lakáspiaci jelentésének tájékoztatóján Nagy Tamás, a jegybank pénzügyi rendszer elemzése igazgatóságának vezetője.
A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum - közölte az Agrármarketing Centrum.
A pünkösdi hosszú hétvégén is várható erős szél, zápor, de napsütés is. Hőmérsékleti szempontból kettészakad az ország, akár 10 fokos különbségek is lehetnek a különböző helyeken - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőtől részlegesen feloldják a kórházi látogatási tilalmat - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
A kormány arról döntött, hogy Magyarország nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzés "következő fejezetében" - jelentette be online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely...
Erősíteni kell a kapcsolati hálót annak érdekében, hogy "jöjjön bármilyen nehézség, ez meg tudjon maradni"- hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Zentán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programját megvalósító Prosperitati Alapítvány Előttem az utódom címmel indított magyar vállalkozók számára generációváltást támogató képzéssorozatot.
A film- és tévépiac a Warner és a Discovery egyesült erővel próbálja megállítani a Netflix térnyerését. A hagyományos médiacégek fejlesztésekkel és egyesülésekkel küzdenek a streaming szolgáltatók ellen. Legnagyobb sikerrel a Disney.
A világ eddigi legnagyobb jéghegye vált le a Déli-sarkvidéken. Mérete 4320 négyzetkilométer, nagyobb mint Mallorca szigete - jelentette be a párizsi székhelyű Európai Űrkutatási Hivatal (ESA).
Több ezer francia rendőr tartott tiltakozó megmozdulást a nemzetgyűlés épülete előtt a közelmúltban őket ért támadások ellen. A rendezvényen a teljes politikai elit, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter is részt vett.
Gumilövedékkel arcon lőttek egy férfit Józsefvárosban, a rendőrség azonosította a támadás elkövetésével gyanúsított férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK.
A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság...
Kétszáz ellopott autó írható a számlájára annak a 19 tagból álló bűnbandának, amely nemrég bukott le hazánkban. A kocsikat Európa-szerte, itthon is értékesítették. A...
Nagy valószínűséggel marad a hitelmoratórium az eredeti határidő után is, azonban erről, és a fenntartás feltételeiről még nem döntött a kormány. Egyes újságok már az új határidőt is tudni vélik, azonban egyelőre csak annyit biztos: a hitelmoratórium sorsáról a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetéseket követően dönt a kabinet. Úgy tűnik: feltételekkel hosszabbítható lesz a moratórium.
A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek