Több száz embert oltott be valószínűleg vízzel egy magát orvosnak kiadó férfi Ugandában, két asszisztensét őrizetbe vették, őt magát pedig keresik a rendőrök - közölték a kelet-afrikai ország hatóságai.
A brit egészségügyi minisztérium ismertetése szerint január vége óta nem szűrtek ki Nagy-Britanniában annyi új koronavírus-fertőződést, mint most, de a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedésekről és a halálozásokról szóló adatok továbbra is messze elmaradnak az év eleji tetőzés idején mért számoktól.
Csaknem a nullával egyenlő az esélye a világ egyik legnagyobb sasfajának arra, hogy túlélje a gyorsuló erdőirtást Amazóniában - állapították meg brit kutatók.
Végre itt a nyár és (többnyire) meleg az idő, de a szabadságok kiadása, kivétele egyre több gondot okoz munkaadónak, munkavállalónak egyaránt szerte a világon. Már a „Covid-időszámítás” előtti években megkezdődött a szabadságszokások átalakulása, átalakítása, mindenekelőtt az üzleti életben és elsősorban a menedzserek körében. Az üzleti életben elmúlt az az időszak, amikor tíz napra, két hétre felelős beosztásban is úgy lehetett elmenni szabadságra, hogy „utánam a vízözön”, kikapcsolok, kisimulok, feltöltődöm, és nem gondolok „bentre”. Dr. Gonda György erről a kérdéskörrel foglalkozik legújabb írásában.
Felzárkózott az Egyesült Államokhoz Németország az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányban - közölte a német szövetségi egészségügyi miniszter.
Egy ilyen párosításban nem lehet csalódni: az Adria gyöngyszeme, Dubrovnik, és a kifinomult luxus szinonimájaként jegyzett Rixos Hotels frissen felújított szállodája, a Rixos Premium Dubrovnik garantáltan csodás napokat ígér az azúrkék horvát tengerparton.
Az IMF jelentősen javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését: májusban még 4,3 százalékos növekedést várt, a legfrissebb jelentésében azonban már 6,2 százalékos bővülést jelez előre a magyar gazdaságban az idei évre.
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 652-en haltak meg a Covid-19 következtében a keddi hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány...
Már az év közepe táján visszatérhet a munkaerőhiányos gazdasági környezet, amelyben ismét a bérek emelésére kényszerülnek a cégek - vonták le a legfrissebb munkaerőpiaci adatokból piaci elemzők.
Elektromos autókhoz fejlesztett hűtővíz keringtető szivattyút és motorhűtő ventilátort a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. konzorciumi partnereivel, a Miskolci Egyetemmel és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel,
Még a mai Csehország területén is éltek ősi tengeri krokodilok - derült ki a Bécsi Természettudományi Múzeumban (NHM) már több mint száz éve őrzött leletek új vizsgálatából és rendszertani besorolásából.
Több hónapnyi felderítő munka után csaptak le az aszódi, kistarcsai, veresegyházi és péceli rendőrök. A nyomozást elindító információ annyi volt, hogy ismeretlenek „kréta” és „katis” fantázia néven pszichoaktív anyagot terítenek Bag és Aszód településeken. A felderítés egy 64 éves bagi férfire irányította a rendőrök figyelmét, az ő elfogására szervezték az akciót.
Pozitív lett Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök koronavírus-tesztje - közölte a luxembourgi kormány tájékoztatásra hivatkozva a Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál.
A politikus korábban...
Több mint 46 Celsius-fokkal megdőlt a hőmérsékleti rekord Kanadában, amelynek nyugati részén melegebb van ezekben a napokban, mint Dubajban.
A feljegyzések kezdete óta tapasztalt legnagyobb,...
Nőtt az áramfogyasztás, csökkent a megújítható forrásokból származó elektromos energia részaránya a németországi felhasználásban az év első felében két szakmai képviseleti szervezet jelentése szerint.
A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok, valamint az eredményes oltási folyamat következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank.
Fosszilis maradványok igazolják, hogy 70 millió évvel ezelőtt melegvérű dinoszauruszok éltek egész évben az Északi-sarkkörön túl. A klíma lényegesebb enyhébb lehetett akkor a mainál.
Továbbra sem találják közel száz lakóját annak a 12 szintes társasháznak, amelynek egyik fele kártyavárként omlott össze éjjel a floridai Miami egyik óceánparti negyedében, Surfside-ban - jelentette fél nap elteltével a helyi média. Az eltűnt lakók közül húsz latin-amerikai állampolgár.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek