Kezdőlap Gazdaság Az adóátalakítás a gazdaságfehérítés kulcsa
No menu items!

Az adóátalakítás a gazdaságfehérítés kulcsa

Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

Az adóátalakítás a gazdaságfehérítés kulcsa, a kormány a közterhek emelése helyett a hatékony behajtásukra összpontosít – mondta a pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Nézőpont Intézet rendezvényén.

Varga Mihály hangsúlyozta, a 2010 utáni eredmények bizonyítják, hogy az adóteher csökkenthető, ha a közterhek megkerülését sikerül visszaszorítani. A magyarországi adórendszer átalakítását a versenyképesség javítása indokolta, és a kormány arra törekedett, hogy a munkavállalók terhei a családi adókedvezmények fenntartása mellett éppúgy mérséklődjenek, mint a munkahelyeket teremtő tőke adózása – fejtette ki.

A miniszter elmondása szerint a többletbevétel a fogyasztási típusú adóknak köszönhető, legfontosabb eszközei pedig az online pénztárgépek és az online számlarendszer, továbbá az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) és a POS-terminálok. Utóbbiakra a tárcavezető szerint nem a készpénzfizetés visszaszorítása miatt van szükség, mindenkinek az egyéni döntésén múlik, mit választ a törvényes fizetési lehetőségek közül. A nemzetközi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy egy gazdaság annál “tisztább”, minél alacsonyabb a készpénzfizetés aránya – tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az adórendszer átalakításának sikerét a nemzetközi adatok is igazolják. Magyarország ezen területen európai szinten is a legsikeresebbek egyike, miközben a tagállamok túlnyomó többsége növelte a közterhek mértékét az elmúlt években.

Véleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adóbefizetés támogatása mellett az adórendszerben keletkező adatvagyont is egyre hatékonyabban kezeli és hasznosítja. A tárcavezető abban bízik, hogy az elektronikus áfabevallási rendszer bevezetése ugyanúgy sikeres lesz, mint az szja-bevallások átalakítása.

A Nézőpont gazdaságkutatási igazgatója szerint a fekete- és szürkegazdaság alakulását mutatja a közterhek megkerülésének visszaszorulása. Vukovich Gabriella ezért is üdvözölte, hogy az intézet kutatása alapján Magyarországon jelentősen csökkent a zsebbe fizetés aránya, és nőtt azoké, akik látják a szabálykövetés előnyeit, miközben a jogosulatlan előnyszerzést egyre többen utasítják vissza.

Az áfarés (beszedhető és beszedett áfa közötti különbség) 2017 és 2021 között 14,3 százalékról 4,4 százalékra csökkent, ez az egyik legjobb eredmény a térségben – tette hozzá Vukovich Gabriella.

A Nézőpont Intézet igazgatója az elmúlt évek egyik sikertörténetének nevezte a magyarországi gazdaságfehérítést, amelyet többek között az online fizetés, a hálapénz tilalma, a kedvező adókörnyezet, a hatékony jogérvényesítés egyaránt segített. Mráz Ágoston Sámuel szerint uniós felmérések bizonyítják, hogy az emberek érzik a korrupció visszaszorulását, a gazdaságfehérítő intézkedések hatékonyságát.

Az Eurobarométer adatai alapján Magyarországon 2005-ben a lakosság 22 százaléka tapasztalt korrupciós eseteket, 2023-ban már csak 9 százaléka. Ugyanakkor 2005-ben még csak a magyarok 12 százaléka szerint volt hatékony a kormány korrupció elleni tevékenysége, 2023-ban ez az arány elérte a 36 százalékot. Ebben a mutatóban csak az osztrákok (39 százalék) és lengyelek (37 százalék) előzték meg Magyarországot. Az egy főre jutó elcsalt, be nem fizetett áfa értéke 2021-re 73 euróra csökkent Magyarországon, az áfabevétel pedig 80 százalékkal emelkedett 2010 óta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

A hitelfelvételhez online is kérhető keresetkimutatás – Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el

Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el, bejelentkezés után a További ügyintézési lehetőségek/ Keresetkimutatás lekérdezése menüpontban.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Hírek

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fővárosi kormányhivatal: postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz

Postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz.

Csökkent a K&H Bank adózás utáni nyeresége az első fél évben

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 50,2 milliárd forintra csökkent az első fél évben az egy évvel korábbi 66,9 milliárd forint után, a pénzintézet eredményét 31 milliárd forinttal rontották az időszakban elszámolt kormányzati intézkedések.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.