Kezdőlap Agrár Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe
No menu items!

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

Fotó: Pelsőczy Csaba

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

A tárcavezető elmondta, hogy hagyományosan augusztus 20-án szenteljük meg és szegjük fel a kenyeret, amely már az idén aratott búzából készült. Azok, akik az agrárium területén dolgoznak, jól tudják: kultúra a föld is, amelyet megművelünk és a termés is, amelyből ételt készítünk

Az idei nyári aratás eredményei minden okot megadnak a bizakodásra. A nyári kalászosok és a repce hozama meghaladta az elmúlt öt év átlagát. Bár földjeink áztató esőre szomjaznak, idén is megmutattuk, együttműködéssel mire vagyunk képesek.

Nagy István elmondta, a mi felelősségünk, hogy továbbra is őrizzük termőföldjeinket, védjük vizeinket, erdeinket, a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit. Az oktatás, a kutatás, a tudomány eszközeivel is tovább erősítjük a mezőgazdaságot, az élelmiszeriparunkat, azért, hogy a magyar vidék kenyeret és hazát adjon minden magyar családnak. Ennek szellemében tevékenykednek azok a szakemberek és jeles személyiségek, akik ma kitüntetést kaptak. Ők azok, akik méltóképpen őrzik és gyarapítják a mindennapokat, 1025 év örökségét. Köszönet a munkájukért, helytállásukért, példaadásukért! Tevékenységükkel nemcsak a jelent, de a jövőt is szolgálják, hogy a következő ezer év magyarjai hálával gondoljanak ránk – hangsúlyozta az agrártárca vezetője. (AM Sajtó)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...