Kezdőlap Pénzvilág Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg
No menu items!

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a várakozásoknak megfelelően a Fed az 5,25-5,50 százalékos dollárkamat tartományon belül maradt azzal az indokolással, hogy a gazdasági aktivitás megfelelően bővül, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony az USÁ-ban.

Az amerikai központi bank új politikai nyilatkozatában elismerte a 2%-os inflációs cél felé való „szerény további előrehaladást”.Jerome Powell Fed-elnök a kétnapos politikai ülés végét követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lépés a döntéshozók „konzervatív” inflációs kilátásait tükrözi. A Reuters tudósítása szerint még ha „az újabb havi mérések némileg enyhültek is”, ez még nem elég ahhoz, hogy „nagyobb bizalmat” ébresszenek a tartósan 2%-os infláció visszatérésében. „Ez csak egy olvasat” – mondta Powell a munkaügyi minisztérium szerdán kiadott jelentéséről, amely szerint a fogyasztói árindex a vártnál jobban csökkent a múlt hónapban. „Amikor (magabiztosabbak leszünk), akkor nézhetjük meg a kamatpolitika lazítását” – tette hozzá.
„A piacot a gazdaságnál jobban érdekli, hogy idén két kamatcsökkentés lesz-e vagy csak egy” – mondta Brian Jacobsen, az Annex Wealth Management vezető közgazdásza. Míg a szakma úgy látja, a kamatcsökkentések  valószínűleg később kezdődnek és lassabb ütemben haladnak idén, mint azt a befektetők várták. A Fed jelenlegi előrejelzése szerint egyébként 2024-ben egy kamatcsökkentés tekinthető valószínűnek, 2025-ben pedig négy kamatvágásra kerülhet sor.
Az új előrejelzések szerint a gazdaság a lassú első negyedév ellenére idén még mindig a  2,1%-os növekedést mutathat, miközben, a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 4%-os szinten marad az év során. “A közelmúlt mutatói arra utalnak, hogy a gazdasági tevékenység továbbra is szilárd ütemben bővül. A munkahelyek számának növekedése továbbra is erős, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony maradt” – áll a Fed egyhangúlag elfogadott közleményében.

-azüzlet-

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás